A futók nyerték a szakágak különversenyét

Széles imre (balra) és Szalka Géza edzők büszkék lehetnek bajnoki címet szerzett, mellettük álló tanítványaikra, Osváth Krisztinára és Botos Boglárkára
Széles imre (balra) és Szalka Géza edzők büszkék lehetnek bajnoki címet szerzett, mellettük álló tanítványaikra, Osváth Krisztinára és Botos Boglárkára
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Összességében hat aranyérmet szereztek a Nyíregyházi Sportcentrum atlétái az utánpótlás- és juniorbajnokságon.

Hat aranyérmet szereztek a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői az utánpótlás (U23) és junior országos bajnokságon. Mindez nagyszerű szereplést jelent, egyesek felülmúlták a velük szemben támasztott elvárást, és senki sem múlta alul önmagát.

Ha a szakágakat külön választjuk, akkor ezúttal a futók vitték el a pálmát, hiszen a hatból három arany az övék lett. Kettő pedig Osváth Krisztináé. A szabadtéri versenyidőszakot betegséggel kezdő középtávfutó az utánpótláskorúak mezőnyében megnyerte a 400 és a 800 méteres versenyt is, így egyéniben ő lett a legeredményesebb nyíregyházi versenyző. A szakág harmadik aranya ugyancsak női 400 méteren született meg, csakhogy a juniorok között, és Botos Boglárka nevéhez fűződik.

Az egyéni éremlistán nem sokkal marad el Osváth Krisztinától Zsiga Kinga sem. A junior dobóatlétától inkább diszkoszvetésben várták az elsőséget, ám abban a versenyszámban végül második lett, a súlylökést viszont megnyerte. Nem is akárhogyan, hiszen az utolsó sorozat előtt még a negyedik helyen állt, onnan lökte fel magát a dobogó tetejére. Zsiga Kinga egyik eredményére sem panaszkodhatott Kerekes László edző, hiszen mindkét számban egyéni csúcsot ért el.

Ugyancsak egy-egy arannyal és ezüsttel zárt Zajácz Petra. Az U23-as mezőnyben egyéni rekorddal szerezte meg a bajnoki címet hármasugrásban, távolban pedig ezüstérem jutott neki. A junior fiúk hármas- és távolugrómérlege is egy-egy első és második hely, csakhogy azt két versenyző szerezte meg: a sérülésből visszatért Leveleki Bence nyert hármasban, az egyéni csúcsot ugró Varga Péter Balázs pedig második lett távolban. Az ő edzőjük, Bakosi Béla is boldog lehetett ezzel a szerepléssel.

Dobogós helyezéssel büszkélkedhet még két súlylökő, Tucsa Veronika (második lett az U23-asok között) valamint a versenyt két sorozaton át vezető, végül harmadik Tóth Balázs (junior). Az utánpótláskorúak között Tasi T. Dávid 200 méteren egyéni rekorddal lett harmadik, négyszázon pedig kevéssel lemaradva a dobogótól végzett a negyedik helyen.

A miskolci viadalon bevetett fiatalok közül a többség a jövő hétvégi felnőtt magyar bajnokságon is érintett lesz, kiegészülve az egyesület éremre, sőt bajnoki címre is esélyes élversenyzőivel.

Utánpótlás (U23) és junior országos bajnokság: Miskolc

A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményei

Utánpótlás (U23)

Férfiak

200 m: 3. Tasi T. Dávid 21.91.

400 m: 4. Tasi T. Dávid 49.37.

Hármasugrás: 4. Buzga Zoltán 14.28.

Súlylökés: 8. Szabó Patrik 13.42.

Nők

400 m: 1. Osváth Krisztina 56.24, 8. Kozma Bettina 1:00.89.

800 m: 1. Osváth Krisztina 2:14.79, 7. Kozma Bettina 2:20.84.

Távolugrás: 2. Zajácz Petra 558.

Hármasugrás: 1. Zajácz Petra 12.78.

Súlylökés: 2. Tucsa Veronika 12.27.

Junior

Férfiak

200 m: 6. Szabó Kristóf 22.79.

400 m: 7. Szabó Kristóf 50.55.

Távolugrás: 2. Varga Péter Balázs 713.

Hármasugrás: 1. Leveleki Bence 14.89.

Súlylökés: 3. Tóth Balázs 16.89.

Diszkoszvetés: 8. Sipos Adrián 38.23.

Gerelyhajítás: 10. Czabán Csaba 35.93.

 

Nők

200 m: 6. Botos Boglárka 26.64.

400 m: 1. Botos Boglárka 57.23.

Távolugrás: 13. Széki Petra Diána 488.

Hármasugrás: 4. Széki Petra Diána 10.83.

Súlylökés: 1. Zsiga Kinga 12.53, 8. Pinhasov Mirjam 9.01.

Diszkoszvetés: 2. Zsiga Kinga 42.09, 9. Kovács Noémi Zsuzsanna 30.44, 10. Veréb Alexandra 28.65, 11. Pinhasov Mirjam 26.90.








hirdetés