NB III

2019.11.02. 11:15

Ez a győzelem nagyot szólna

Az idegenben még nyeretlen Sényő a listavezetőhöz látogat.

A Sényő-Carnifex FC három veretlen bajnoki és a Mezőkövesd ellen szépen megvívott kupamérkőzés után a listavezető Füzesgyarmathoz látogat. A Békés megyeieknek több vereségük van, mint a Fiumei Viktor, Imrő László edzette gárdának, viszont az egész mezőnyben a legtöbb győzelmet szerezték.

– Kellemetlen stílusú csapat, amely idegenben is képes ráerőltetni a játékát az ellenfélre, hazai pályán meg pláne – beszélt az ellenfélről Imrő László.

Átmentenék a játékot

– Kemény hetünk van, próbáljuk minél jobban frissíteni a fiúkat, hiszen a vasárnap, szerda, vasárnap ritmus sokat kivesz a lábakból, de megfelelő konventrációval és hozzáállással elérhetünk jó eredményt. Ehhez át kellene menteni az előző bajnoki második felében, valamint a kupameccsen mutatott játékunkat. Idegenben még nem nyertünk, de egyszer minden széria véget ér, mint ahogy a múlt héten náluk is megszakadt egy szép sorozat – utalt az edző arra, hogy a Füzesgyarmat a DEAC elleni vereség előtt egyhuzamban kilenc mérkőzést nyert meg.

MK


Labdarúgás: NB III.

Vasárnap, 13.30. Füzesgyarmat–Sényő- Carnifex FC, Füzesgyarmat, v.: Borbás (Ambrus, Farkas).

További mérkőzések: ESMTK–Tiszaújváros, Cegléd–Jászberény, DVSC II.–Ózd, Gyöngyös–DEAC, Eger–BSE, Hatvan–Putnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában