A gratulációval tele a padlás

Bár Dolhai Máté (fehérben) mindent megpróbált, a Tuzsér eddig nem talált fogást az ellenfélen
Bár Dolhai Máté (fehérben) mindent megpróbált, a Tuzsér eddig nem talált fogást az ellenfélen - © Fotó: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Hiányzik egy tökös gyerek, akiről a kapuba pattanna a labda, így a Tuzsér még üldözi első pontját.

A tuzsériak alighanem torkig vannak már azzal, hogy rendre gratulálnak nekik az ellenfelek – az elbukott meccsek után. A megyei első osztályú csapat ugyanis mindhárom eddigi fellépést elbukta, holott éppenséggel egyszer sem futballozták le a pályáról. Sőt, legutóbbi a nagyecsedi túrán, amelyet egyetlen árva góllal vesztettek el a Tisza-partiak, a hazaiak játékos-edzője, Ádámszki Róbert azt ecsetelte, mekkora szerencséjük volt, hogy nem kaptak ki… Persze, mindezzel tele a padlás, a szimpla helytállásért még nem adnak pontot. Pláne, hogy tizenhatodik pozícióban posztoló együttes még gólt sem szerzett. Igaz, mentségül szolgáljon, hogy kétszer is idegenben szerepelt, mi több, az aktuális negyedik körben Nagyhalászba hivatalos, vagyis nem éppen a szerencse kegyeltjei.

– Most mit tehetek? – tette fel a költői kérdést Antal István, a Tuzsér edzője. – Ha valaki látta az ecsedi meccsünket, egyszerűen azt mondhatja: ilyen nincs. Pedig mégis… Többen megijedtek, hogy az ötven éves Bata Lajos kapussal álltunk fel, aztán még komoly védeni valója sem volt szombaton. A kapott gól szerencsétlen körülmények között, vitatható módon született, de ez benne van a játékban. Inkább az a baj, hogy nincs ember egy tökös gyerek a csapatban, akiről bepattanna a kapuba a labda. Ennyi hiányzik, semmi más és már jóval előrébb tartanánk. De ilyen a futball. Ha végre egyszer betalálnánk biztos vagyok abban, meglódul a szekér, mert játékban semmivel nem vagyunk rosszabbak az ellenfeleknél, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. Borzasztóan bosszant, hogy így alakult a rajt, a vezetők is látják az erőfeszítésünket, biztatnak és mellettem állnak, csakhogy ebből még nem sült ki semmi.

Antal István a nyáron érkezett a Tuzsérhoz, méghozzá a „szomszédból”, Hajdú-Bihar megyéből. Így, persze érdekes, miként vélekedik a legkeletibb régió futballjáról. Különösen, hogy a szakvezető egyáltalán nem nyeretlen két éves, megjárta már a hadak útját.

– Megmondom őszintén, amit idáig tapasztaltam az, hogy a színvonal magasabb, mint Hajdúban. Olyan nagy dolgokat azért még nem láttam, a Sényő első félidei játéka tetszett ellenünk, a másik két meccsen mi próbáltuk játszani a futballt. A mérkőzések küzdelmesek, de ez így is van rendjén.

– KM-KT –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés