A halálgyárból a művészetek városába

Vámos Éva, Monique Gehler és Bajomi Iván a megyei könyvtárban
Vámos Éva, Monique Gehler és Bajomi Iván a megyei könyvtárban - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – A festőnő azt akarta, ne a deportálása miatt legyen érdekes, hanem a művészete miatt legyen értékes.


Bár már több évtized eltelt a holokauszt óta, mindig vannak olyan történelmi részletek, személyes élmények, amelyek csak most látnak napvilágot. Hogy az eddig rejtve maradt egyéni titkok feltárulkoznak előttünk, abban nagy szerepe van a francia Monique Gehler újságírónőnek, aki A festőnő nehéz öröksége című könyvében Vajda Lívia magyar-francia-belga festőművész életét mutatja be.

Győzelem a rajzversenyen

A napokban az érdeklődők Nyíregyházán is megismerkedhettek a könyvvel, illetve a festőművész munkásságával, mivel Monique Gehler a megyei könyvtárban mesélt könyvének születéséről és édesanyja életéről: a szerző ugyanis Vajda Lívia leánya. Óhatatlanul is felvetődik a kérdés, miért Nyíregyháza adott otthont ennek az író-olvasó találkozónak. Azért, mert Vajda Lívia 1929-ben Nyíregyházán született egy ötgyermekes zsidó család negyedik gyermekeként. Tizennégy évesen városi rajzversenyt nyert, tehetségét látva a szülei a kereskedői pálya helyett Budapestre küldték, hogy rajzot tanulhasson.

A fővárosból deportálták az édesapjával együtt Auschwitzba, soha többé nem látták egymást. Édesanyja Nyíregyházáról került a halálgyárba. Vajda Lívia túlélte a megpróbáltatásokat, s 1947-ben Párizsba költözött, egy évvel később férjhez ment Gehler Arnold magyar származású kárpitoshoz, majd 1949-ben megszületett leánya, Monique. Vajda Lívia 1958-ban elvált férjétől, közben, ahogy a galériák felfedezték képeit, már a festészetből is meg tudott élni leányával. Brüsszelbe költözött 1991-ben, s ott folytatta tovább az alkotást.

Számok a karon

Nyíregyházán a könyvtári beszélgetést Vámos Éva, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kulturális szakosztály elnöke vezette, aki személyesen is ismerte a festőművészt. Kérdéseire a következőket mondta el Monique Gehler, akinek a szavait franciáról magyarra Bajomi Iván szociológus fordította:

– Édesanyám teljes értékű művész volt, s azt akarta, hogy ilyennek is lássák az emberek. Azt akarta, hogy a művészt lássák benne az emberek, ne pedig a deportált nőt. Független művész szeretett volna lenni, ezért amikor elvált édesapámtól, Párizsban egy olyan házban laktunk, amelyben művészek éltek. A karján mindig láttam a koncentrációs táborban rátetovált számot. Mikor kérdezgettem róla, nem akarta elmondani a történetét, még kislánynak tartott. Később, amikor már újságíró lettem, tovább foglalkoztatott az élete, mindig kérdésekkel ostromoltam – mesélte Monique Gehler. – Édesanyám festészete nagyon színes volt, egyre merészebb színeket használt, bátran társította a vidám színeket. Az egyik képén egy bájos fiatal lányt festett meg, azonban a háttérben maszkos emberek, gyászos arcok voltak. Mikor kérdeztem, ki ez a lány, így válaszolt: „Én vagyok, amikor még fiatal voltam, s azt hittem, hogy egy boldog jövő vár reám…”

MML


Fájdalmas emlékek

A beszélgetésen részt vett Bajomi Iván szociológus és Somos Péter újságíró is. Somos Péter történeti áttekintést adott arról, mikortól telepedhettek le a városban a zsidók, milyen volt Nyíregyházán az életük, s szólt a deportálásukról is. Bajomi Iván az I. világháborút követő évek zsidóellenes törvényeit vázolta fel, bemutatta azt a történelmi utat, amely a törvények meghozatalától elvezetett a holokausztig. A beszélgetés végén az érdeklődők kérdéseket tehettek fel. Somos Péter arra volt kíváncsi, várható-e, hogy lesz Nyíregyházán Vajda Líviának kiállítása.

– Ezen még gondolkodnom kell, ugyanis az volt édesanya kérése, hogy mivel fájdalmas emlékek fűzik ide, ne legyen Nyíregyházán kiállítása… – mondta Monique Gehler.








hirdetés