A Három-kő ért a dobogó tetejére

Végh József (balra) és a díjazottak
Végh József (balra) és a díjazottak - © Fotó: tudósítónktól
Nyíregyháza – Az építész kamarában az ősz korántsem az elmúlás, hanem a megújulás hónapja.

„Ej, mi a kő?!” – csattanhattak fel lírikusan a megyei építész kamara soros Diplomadíjának eredményhirdetésénél, amikor lehullt a lepel az első helyezett kilétéről. A Három-kő turistaház diplomaterve nyert.

Mértékadó diplomadíjak

– A korábbi évek hagyományait folytatva az ősz az elmúlással szemben nálunk a megújulás időszaka. Szükség is van erre, hiszen az elmúlt időszak javuló kilátásai után az idén a tervezők és kivitelezők világa egyaránt kellően leterhelt, sőt, a meglévő kapacitások időnként szűkösnek is bizonyulnak. A kereskedelmi és iparkamara előadótermében tartott szakmai napon a mértékadó vendégelőadók közreműködésével tekintettük át a változásokban bővelkedő építési szakma jogszabályváltozásait, szakmai tanulságait – állapította meg Végh József, a megyei építész kamara elnöke. A kamara Őz utcai székhelyén került sor a „Diplomadíj 2017” pályázat eredményhirdetésére, ahol értékelték a diplomázó, megyei kötődésű fiatalok munkáját, igyekezetét.

– Ezúttal megosztott első díj elismerésben részesült a Debreceni Egyetemen diplomázó Brezina Zsolt „Három-kő turistaház a Bükk-fennsíkon” témájú diplomaterve, valamint a BME Építészmérnöki Karán végzős Vass Csilla „Helyi Filmtörténeti Művészpark Mátészalkán” témájú pályázata. Szintén kiemelkedő pályázatként második díj elismerést kapott a Debreceni Egyetem alapképzési szakán diplomázó Mártha Anna „Kreatív kézműves műhely Szolnokon” témájú munkája – újságolta Végh József, aki a Szatmári István alelnök által vezetett zsűri nevében adta át a díjakat. Elhangzott, hogy Brezina Zsolt díjazott diplomamunkája az országos szintű, mértékadó diplomadíj megmérettetésen is sikerrel szerelt – ahol negyedik lett a kategóriájában. Kulcsár Attila DLA, Ybl-díjas építész Kortárs templom építészet címmel tartott érdekfeszítő előadást. Áttekintette a témakör általános történeti előzményeit és a mai megyei aktualitásait, beleértve a saját munkásságát is.

A megyei építész kamara az ősz további részében is programokban gazdag és aktív lesz. Meghirdették „Az Év társasháza 2017” pályázatot a kamara tagjai között, továbbá a kamara elnöksége várja a javaslatokat az „Életműdíj” és a „Kamarai Nagydíj” kategóriákban. A kamara www.szab-mek.hu honlapján bővebb információval szolgálnak.

– Az építész kamara őszi terveihez hozzátartozik a székhelyünk környezetének megújítása is. A tervek már készen vannak, a Miniszterelnökség támogatásával az év végéig modernebb lehet a Őz utcai székhely bejárata és környezete – tette hozzá végezetül Végh József.

KM–LTL








hirdetés