A helikopter ma már egy repülő számítógép

A helikopter ma már egy repülő számítógép
© Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – A hadsereg fejlesztése 2026 után is folytatódik, mert alapvető érték a magyar állampolgárok biztonsága.

A honfoglalástól kezdve fenyegették hazánkat külső támadások, Magyarország történelmét végigkísérik a haza függetlenségét megvédő harcok. Nem szabad azonban hátra dőlni a XXI. században sem, tudatosan kell tervezni és fejleszteni a jövő magyar honvédségét is. Erről a jövőképről hallhattak előadást az érdeklődők szerdán Nyíregyházán a Jósa András Múzeumban.

A vendégeket dr. Rémiás Tibor, a közgyűjtemény igazgatója köszöntötte. Mint elmondta a 150 éve alapított múzeum 150 éve gyűjti a katonaemlékeket, hiszen Nyíregyháza katonaváros. Most is van kiállítás a nyíregyházi katonai életről, de jövőre is terveznek interaktív kiállítást a témával kapcsolatban. Szólt arról is, hogy szeptember 27-től a trianoni békeszerződés okiratait tekinthetik meg a látogatók.
Bár előzetesen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter tartotta volna az előadást, azonban hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni szülővárosába, így a magyar honvédség jövőképét végül Takács Attila dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságának parancsnoka vázolta fel.

Mint bevezetésként elmondta, a Zrínyi 2026 program keretében fejlesztik a magyar hadsereget. Természetesen 2026 után is folytatódik a hadsereg modernizálása, hiszen alapvető érték a magyar állampolgárok biztonsága. A több évre szóló hosszú távú program lényege, hogy a Magyar Hadsereg a Kárpát-medencében ütőképes haderővé váljon. Mindehhez óriási munkára és áldozatvállalásra van szükség. Hazánk biztonságát a Magyar Hadsereg, a szövetségi rendszer és az állampolgárok egyéni vállalása garantálja.

A dandártábornok kiemelte, hogy hogy békeidőben is összetett feladatokat végeznek katonáink, válsághelyzetben azonban jóval több a feladatuk. Úgy kell felkészíteni a magyar katonákat, hogy a külföldi válságövezetekben is meg tudjanak felelni a kihívásoknak. Válságövezetekből pedig van bőven, hiszen katonáink szolgálnak a Balkánon, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Afganisztánban, Irakban és Afrikában, és sajnos a kritikus területek, a háborús övezetek száma nő. Napjainkban 864 magyar katona szolgál külföldön.

– Mostanában a negyedik generációs ipari forradalom korát éljük, s ez a modernizációs folyamat kihat a haditechnikára is. A helikopter ma már repülő számítógép, s a vezetője nem pilóta, hanem inkább informatikus – fogalmazott Takács Attila, aki kiemelte a honvédelmi nevelés, a kadétprogram és a tartalékos rendszer fontosságát. Lőterek épülnek, honvédelmi táborok működnek, hogy a fiatalok megismerhessék a katonák életét. Október 5-én nagy ünnepség lesz Nyíregyházán, ugyanis a most alakuló területvédelmi ezred felveszi Vattay Antal altábornagy nevét, s az ezred tagjai leteszik a katonai esküt.

Az előadást meghallgatták a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai, akik között ott volt Teremi Bence 11. osztályos tanuló is. Arról faggattuk, miért tartotta fontosnak, hogy meghallgassa ezt a katonai előadást.

– Még nem tudtam eldönteni, hogy milyen irányban tanuljak tovább, ezért igyekszem minél több tájékoztatót meghallgatni. A fő szakom az informatika, valójában ezt az élet bármelyik területén lehet hasznosítani.A családunkban nincs hivatásos katonatiszt. Nagyapám egykoron tűzszerészként szolgált a hadseregnél, ő mesélt egy keveset a katonai életről.

KM








hirdetés