A héten az Erős, Kocsis duó edzi a kisvárdaiakat

Rjasko az idén már nem léphet pályára a kisvárdaiak színeiben
Rjasko az idén már nem léphet pályára a kisvárdaiak színeiben - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – Kondás Elemér és a Kisvárda útjai elváltak hétfő délután – a Videoton és a Bp. Honvéd elleni 0–4 után közös megegyezéssel bontottak szerződést.

Megkezdődtek a tárgyalások

Kedden az edzést a tréner eddigi segítői, Erős Gábor és Kocsis János tartották. Révész Attila sportigazgató érdeklődésünkre megerősítette, hogy valószínűleg a héten nem változik a helyzet, és ők „meccselnek” vasárnap este az Újpest otthonában is Kocsis János vezetésével, ugyanakkor Révész Attila is helyet foglal a kispadon, mivel a jelenlegi stábból csak neki van pro-licence.

A sportnapilap információi szerint megkezdődtek a tárgyalások Horváth Ferenccel, a Balmazújváros szakmai munkájának irányítójával.

A kisvárdaiak ebben az évben már biztosan nem számíthatnak a 21 éves ukrán védőre, Mihajlo Rjaskóra, akiről az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy a térdében elszakadt a keresztszalag, ezért műtét vár rá.

A másodosztályú bajnokságban 27 találkozón lépett pályára kezdőként.

LTL



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés