A Hymnus születésnapján

A Hymnus születésnapján
Nemcsak az embereknek van születésnapjuk, hanem az eszméknek, az időn átnyilalló gondolatoknak és az ezeket megtestesítő könyveknek, tárgyaknak, műalkotásoknak is. Kölcsey Ferenc Hymnusának születésnapján tehát a vers megszületése mellett valami mást, többet is ünnepelünk. Az embernek ugyan csak egyetlen valóságos születésnapja lehet, de a tudati örökségnek, a népet fenntartó és perspektíváit megnyitó szellemi lázadásoknak annyi, ahányszor szüksége van rá a történelemnek. Dr. Jánosi Zoltán írása.


Kölcsey Ferencre és Hymnusára sokszor volt szüksége, és ma is igényli az alkotó szellemi kiáltásait, gondolati jelenlétét. A magyar nép tudatos és gyönyörű választása volt, hogy a Hymnus születésnapját (1823. január 22.) emelte 1989-ben a magyar kultúra napjának ünnepévé. Mert Kölcsey Ferenc a maga fizikai törékenységében is a 19. századi magyar gondolkodás s a nemzetre figyelő kultúra egyik legnagyobb lázadója volt. Mit üzent Kölcsey a történelemnek, s üzen ma is nekünk, a 21. század második évtizedének közepén, a globalizáció Európájában – s most, a magyar kultúra ünnepén? És melyik Kölcsey az, aki leginkább üzen? A költő? A szónok? Az író? A politikus? A filozófiai gondolkodó? A műfordító? Az esztéta? Egyértelmű a válasz: valamennyi. Mert nem volt munkásságának egyetlen ága sem, amellyel ne forgatta volna meg óriási erővel a magyar világ lelassult kerekeit. Sokrétű életművének középpontjában mégis egyetlen szó állt, mint legfontosabb fogalom, amelyhez hozzámérhető az élet és a halál, és hozzá a teljesebb világ; ez az egyetlen, a Hymnus gyújtópontjában is álló szó pedig: a „haza”. Hiszen Kölcsey ugyan mindig a tágasabb Európára nézett, mégis a magyarsága volt az a törékeny csónak, amelyen át a csónakos fejfák árnyékából a magyar sors zavaros, véres vizein evezve, és szembeevezve az árral – a Habsburg erőkkel, a kishitűséggel és a félelemmel – behajózott a jövő látomásába. És ott szigetet alapítva kitűzte rá a Hymnust. És erről a szigetről kiáltotta rá a történelemre, hogy: Nem! Hogy nem kell a Habsburg hatalom, és nem kell a főnemesi gőg, és nem kell a tanulatlan kisnemesek henyesége, sem az idegen szó, sem a jobbágyvilág. De kell a magyar nyelv és az örökváltság, kell a közteherviselés és a népképviselet, a szabadság és a tulajdon, és kell az európai haza.

„Hol van a hon?”, „Mi a haza?” teszi fel ezért százszorosan, ezerszeresen is Kölcsey a kérdést, és mert alig találja, vagy csupán csak romjaiban leli föl ezt a történelem nagy áradásaiban szétesett, szétzúzódott, a múltban rekedt, már-már csak legjobbjai elméjében létező hazát, megkísérli hát visszaperelni a történelemtől – s a maradék haza darabkáit is felélő fiaitól. Oknyomozó történelmi analízisbe fog – s a korszerű magyar történelmi tudat alapvonásait is megteremtve – a legnagyobb tanulságokat vonja le. Hymnusa szigorú és szembenéző koncentrátumában a haza esélyét keresve több mint 900 évről ad mérleget. Hymnusa ezért egyszerre vérből, sebből és egyszerre elemző értelemből s lázadásból, a kitörés akaratából és hitből verssé kiáltott szintézis. Elemző gondolati sűrítmény és megrázó imádság. Föld és ég érintkezése a magyarság tekintetében. Sivár korszaka fölé odaemeli a létrehozható haza látomását. S a cselekvés jogát, a nem tűrés dacát a jövendő Magyarországáért. Mert töprengései kristályrácsában felizzik az a szó is, amit a „haza” mellett majd szintén számtalanszor leír és kimond; vagyis a tett: a hazáért való cselekvés programja.

Mert lehetett élni úgy is, mint ő: a szikár és következetes parancsolat, aki Hymnust írt, intelmet fogalmazott, tudatlan jobbágyok, összevert újoncok, a saját vetését feldúló parasztok érdekéért szólalt, és két lábon járó eleven példázattá, sűrített emberi eszménnyé és ma is itt hallható kiáltássá lett az időben. Hymnusa a legtisztább tükör esélyét: az önismeret, a tett, a hit és a bizalom mértékét s erejét tartja oda nemcsak születésnapján, hanem a hétköznapokban is a magyar kultúra, a történelem és a Hymnusát éneklők arca elé. Nincsen hát az a globalizálódó világ, amelyben ne érdemelne új és új emlékezést és közös gondolkodást a Hymnus és születésnapja: a magyar kultúra napja – s a korszerű Európát az elsők között a Kárpát-medencébe álmodó Kölcsey Ferenc. Aki ugyanazt üzeni ma is a történelemnek, mint saját korszakában: haza, haladás és Európa – s benne a magyar kultúra szerepe, felelőssége, amit a teljes nemzet alkotott s alkot, s egyszerre jelenti a tudás, a művészet, a viselkedés, a munka, az emberi minőség s a történelem formálását – egymástól elválaszthatatlanok.

Dr. Jánosi Zoltán, szerzőnk József Attila-díjas
irodalomtörténész, a Kölcsey Társaság elnöke –








hirdetés