A járvány ellenére is jön a Mikulás

„Amennyiben a Mikulás idős,
túlsúlyos vagy krónikus
alapbetegségben szenved, ezért az influenza
súlyos lefolyására nézve
fokozott kockázati csoportba tartozik, akkor
számára az influenza elleni
védőoltás különösen
fontos” – áll az Állami
Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat
közleményében. Tanácsos
továbbá kerülni a közvetlen
és szoros kontaktust a hosszú
szakállúval, akinek ajánlott gyakran
kezet mosnia. 


Az ÁNTSZ szerint tanácsos lehet
elhalasztani a Mikulás
ünnepségeket
abban az esetben, ha
különböző csoportok (pl.
munkahelyen) találkoznak egymással. A
betegeknek pedig egyértelműen
tanácsos otthon maradni. Mindez az
influenzajárvány
megelőzése miatt szükséges,
aminek a legveszélyeztetettebb
csoportjába az idősek és a gyerekek
tartoznak, így megkérdeztük a
nyíregyházi iskolákat
és óvodákat, ők tartanak-e
ünnepséget.


Az egyik belvárosi óvoda
vezetője elmondta, hogy ez az egyik legfontosabb
ünnep a gyerekeknek, nem lehet velük
megtenni, hogy nem tartják meg. –
Szerencsére egy gyerekünk sem
hiányzik a H1N1 miatt, átlagos
az otthon maradtak száma, de
természetesen minden szülőtől
megkérdezzük, mi a baja a kicsinek –
mondta az óvoda vezetője.


Egy másik intézményben annyi
módosítás van az előző
évek Mikulás
ünnepségeihez képest, hogy
belső dolgozó lesz a
Télapó. – Rövidebb lesz a
Mikulás party, és egy
munkatársunk vállalta fel e nemes
feladatot – tudtuk meg.


Az óvodákban tehát nem
változik jelentősen semmi az eddigiekhez
képest, de az általános
iskolákban is hasonló a helyzet, mint
megtudtuk.


A Kazinczy Ferenc Általános
Iskolában például iskolai szinten
rendezik majd meg a Mikulást, sőt,
a tagóvodákkal együtt
ünnepelnek. Erről azonban
természetesen előzetesen egyeztet majd az
iskola vezetése az ÁNTSZ-szel.


Kíváncsiak voltunk az egyik helyi
Mikulás szolgálat
intézkedéseire is. Tőlük
megtudtuk, hogy már felkészültek a
december eleji rohamra. – Az összes
Télapónk már megkapta a
H1N1 elleni védőoltást,
és természetesen nagyon figyelünk
majd a higiéniára is – mondta a
cég egy dolgozója. Felhívtuk a
Mikulások figyelmét, hogy
kerüljék a közvetlen kontaktust a
gyerekekkel, de szerencsére eddig nem volt
jellemző, hogy a gyerekek meg akarták volna
puszilni a fehér szakállú
öregurat.


A H1N1 járvány ellenére
is ellátogat majd Joulupukki a
nyíregyházi gyerekekhez, de nem
szabad megfeledkezni a szükséges
óvintézkedésről, az
alapvető higiéniáról.

Kapcsolódó cikkek:


– A. Norbert  –








hirdetés