A jégkorszakot bemutató látványosság épül a Nyíregyházi Állatparkban

Nyíregyháza – Kihirdették a Nyíregyházi Állatpark új látványosságának, a jégkorszakot megelevenítő állatbemutató nyertes tervpályázatait. A hárommilliárd forintból megvalósuló fejlesztés várhatóan 2020-ban készül el.

Gajdos László, az állatpark igazgatója a pályázatokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felhívásra tizenkét pályamű érkezett. A szakmai zsűri által kiválasztott két első helyezett tervből az önkormányzat választja ki a megfelelőt, ennek alapján fog megépülni az új látványosság.

A kormány támogatásával, a Modern Városok Program keretében megvalósuló bemutató egyedülálló lesz Európában, amely húszezer évet visszapörgetve mutatná be a mamutot, a kardfogú tigrist vagy a gyapjas orrszarvút – emelte ki Gajdos László.

Kifejtette, ezeket a figurákat élethűen, úgynevezett animatronic technológiával elevenítenék meg a látogatók előtt, akik természetesen a mai sarkvidékek élővilágával is megismerkedhetnek majd. A kéthektáros területen felépülő, a jegesmedvék kifutóit és medencéit magában foglaló, a tervek szerint mintegy kilencezer négyzetméteres épület bezárható kupolát kap, így nyáron az egész épületet lehűthetik a kívánt hőmérsékleti értékre, temperált helyet biztosítva nyáron az állatoknak.

A különleges jegesmedve-bemutató mellett meg lehet majd nézni a rénszarvasokat és a pingvineket, megépül a hideg tengerek élővilágát bemutató akvárium és egy különleges látogatói vízi út, amelyen a vízen is körbejárható lesz az épület.

A hárommilliárd forint értékű beruházás része az állatkertet érintő fejlesztési programnak: több mint 1,6 milliárd forintból épül a park új hotelje, a Pangea Ökocentrum és Szálloda, elkészült az új látogatóközpont, megújult a hópárduc-kifutó, emellett tervezik egy India-ház építését is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés