A Jókai „történésze” a legjobbak között

Boda Kristóf részt vett a szombathelyi fináléban
Boda Kristóf részt vett a szombathelyi fináléban
Nyíregyháza – Történelmet írhat a Jókai-iskola hetedikes diákja, Boda Kristóf, aki Ilyés Gábor tanítványa.

Rajong a történelemért

– Büszkeséggel tölt el, hogy ebben a tanévben összesen 16 diákom szerepelt eredményesen az országos és megyei versenyeken. Az érdeklődésük tehetséggel, szorgalommal és kitartással is párosult, hiszen a megmérettetések előtti felkészülés sok plusz időt igényelt. Egyébként pedig már az is örömmel tölt el, ha a tanításommal sikerül felkelteni a diákokban a szaktárgy iránti érdeklődést – fejtegette a Jókai Mór Református Általános Iskola helytörténész történelemtanára.

A jókais talentumok közül kiemelkedik Boda Kristóf, aki különösen rajong a történelemért.

– Már a harmadik osztályban olvastam történelmi témájú könyveket, de igazán csak ötödikben értettem meg a tantárgy lényegét. A történelem számomra visszatükrözi a múlt eseményeit, a helyszíneket és az emberek cselekedeteit.

Kristóf egyik kedvenc korszaka a 19. századi magyar történelem. Ebben a témakörben két szép országos eredményt is elért. Diáktársával a „Haza és haladás” címmel meghirdetett vetélkedő budapesti döntőjében az előkelő második helyet szerezték meg. Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által meghirdetett országos történelmi tanulmányi versenyen 7–8. évfolyamos diákok versengtek. Az iskolai fordulót követően Kristóf megnyerte a megyei finálét, és bejutott az ország 22 legjobb diáktörténészét felvonultató szombathelyi döntőbe.

A vakáció idején is olvas

– A verseny nagyon izgalmas volt: az írásbeli fordulót két szóbeli beszámoló követte, ahol a háromtagú zsűrit kellett a kiválasztott témában meggyőzni a tudásomról. Először még megilletődtem, de másodszor már jól teljesítettem. Nagyon boldog voltam, hogy a kilencedik helyezésemmel bekerültem az ország tíz legjobb „történelmise” közé.

A tanév versenyszezonját a TIT megyei vetélkedője zárta, ahová Kristóf címvédőként érkezett, hiszen az 5. és a 6. osztályban is ő bizonyult a legjobbnak. Ezúttal a triplázás is sikerült! Magabiztosan nyerte a versenyt, amelynek tízes döntőjébe rajta kívül még három osztálytársa is bekerült.

A sikeres tanév után várja a vakációt, amikor a kikapcsolódás mellett azért a történelemmel sem hagy fel: várják a világháborúkkal foglalkozó kötetek, hiszen ez a történelmi korszak is a kedvencei közé tartozik.

LTL








hirdetés