A jövő héten lesznek az alakuló ülések

A jegyzők az észak-borsodi városokban a jövő hétre tervezik az alakuló testületi üléseket.

Borsodnádasdon a jövő kedden tartják az új összetételű önkormányzat első ülését. Érdekesség, hogy valamennyi testületi tag függetlenként dolgozik majd új polgármesterrel. Az edelényi jegyző elmondta: városukban (ahol megerősödött a jobboldal) ugyancsak a jövő hétre tervezik a képviselő-testület megalakítását.

Kazincbarcikán nagyon leegyszerűsödött a helyzet: a 14 egyéni választókörzetben mindenütt a szocialisták győztek. A kompenzációs listáról mandátumhoz jutó 9 képviselő közül kettő SZDSZ-es, így nem lehet gond a zavartalan testületi működés. Az új képviselőe-testület alakuló ülésének pontos dátuma egyelőre még nem ismert, de 15 napon belül biztos, hogy sort kerítenek erre.

Putnokon 9 képviselője lesz a PVE-nek a 13 tagú testületben, így itt sem lehetnek “kormányzási” gondok. Az alakuló ülés időponttját egyébként még nem tűzték ki, de a törvényben előírt időt betartják.

Ózdon, ahol nem történt változás – továbbra is az MSZP a legerősebb párt – szintén a jövő héten lesz az önkormányzati tagok eskütétele. A szendrői testület döntő többségét függetlenek alkotják, akik tizenhat év után új polgármesterrel intézik majd a város ügyeit. Az alakuló ülés időpontjáról még nem döntöttek.

Sajószentpéteren is megvan a többség a 17 tagú testületen belül, de az eskütétel konkrét ideje egyelőre még ismeretlen.

Valamennyi polgármester tehát kellő támogatással rendelkezik.

Új észak-borsodi városi polgármesterek reagálása

Mezőkövesd, Tiszaújváros: alakuló ülések a jövő héten








hirdetés