A kálmánházi görögkatolikus egyház történetét dolgozták fel

Kiss János és Nagy Tamás, a könyv szerzői
Kiss János és Nagy Tamás, a könyv szerzői - © Fotó: M. Magyar László
Kálmánháza – A helytörténészek lelkes és kitartó munkájának köszönhetően mind többet tudunk meg az egyes települések múltjáról.

A Kálmánházán élő Kiss János és Nagy Tamás amatőr helytörténészként ásták bele magukat a falu múltjába, s kutatásaiknak köszönhetően már több könyv is megjelent Kálmánházáról. A legújabb alkotásuk „Görögkatolikusok Kálmánházán” címmel a napokban jelent meg.

– Mi magunk is görögkatolikus vallásúak vagyunk, így egyrészt a személyes érintettségünk, másrészt a községbe betelepülők vallási megoszlása miatt jelentett számunkra ez a téma izgalmas feladatot – mondta el lapunknak a két szerző. – Mindezek mellett az is motivált bennünket, hogy az egyházközség 70 éves jubileumára, október 8-ra elkészüljön a könyvünk. A könyvben röviden ismertetjük a községünk múltját, a településre érkezett görögkatolikus családok név szerinti statisztikáját. Az olvasó elé tárjuk az egykor római és görögkatolikusok közös használatú templomát és a kettősségből eredő bonyodalmakat. Bemutatjuk a görögkatolikusok régi és mai hitéletét, az egyházközség megalapítását, s azt az összefogást, ami az új templom építésében is megmutatkozott. Szeretettel várunk mindenkit a könyv bemutatójára, amelyet október 6-án 17 órától rendezünk meg a helyi művelődési ház nagytermében.

KM








hirdetés