A Kék Bálna a veszélyekre világít rá

Akt.:
Azokat a tiniket célozzák meg, akik valamiért kilátástalannak tartják az életüket
Azokat a tiniket célozzák meg, akik valamiért kilátástalannak tartják az életüket - © Illusztráció: Thinkstock
Nyíregyháza – Valóság vagy városi legenda? Mindegy, a lényeg, hogy középpontba került a jelenség.

Az elmúlt hetekben végigsöpört az interneten az a pánikhullám, amit a Kék Bálna kihívással kapcsolatban gerjesztett a nemzetközi és honi, főleg bulvársajtó. A portálokat böngészve szinte szó szerint ugyanazokkal a mondatokkal találjuk szembe magunkat: öngyilkosságra buzdítja a tiniket a játék; 130 kamasz végzett magával a veszélyes kihívás miatt; magyar áldozatai is vannak az Oroszországból indult őrületnek. Ezeket az információkat azonban nem erősítette meg senki, a forrásuk is homályos.

A bosszútól is tartanak

Kering az interneten egy ötven pontból álló feladatlista is, amit a zárt csoportokon keresztül játékra jelentkezett fiataloknak teljesíteniük kell (öncsonkításra, hajnali kelésre, horrorfilmek nézésére és szomorú zenék hallgatására utasítják őket), és melynek utolsó lépéseként el kell dobniuk az életüket. S, ha ezt nem teszik meg önként vagy meg akarják szakítani a kihívást, az utasításokat adó mentor bosszúja utoléri őket és családtagjaikat is. A hírek szerint a Kék Bálnát Filipp Bugyejkin indította 2013-ban a VK-n (ez a Facebook orosz megfelelője) – állítólag a férfit tavaly november 16-án letartóztatták, jelenleg vizsgálat folyik ellene.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya április 2-án közzétett közleményében azt írta: a rendőrségre az elmúlt hónapokban nem érkezett bejelentés a Kék Bálna csoport tevékenységével, illetve annak a magyarországi fiatalokra gyakorolt végzetes hatásával kapcsolatosan. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az online világban számos veszéllyel találkozhatnak, bűncselekmények, zaklatás áldozataivá válhatnak, de ők is árthatnak másoknak.

Árulkodó jelek

– A kamaszkor egy krízis, amikor a már nem gyerek, de még nem felnőtt tinik az útjukat keresik, próbálgatják magukat és a lehetőségeiket. Ezek a „játékok” azokat célozzák meg, akiknek az önértékelésük alacsonyabb, és valamiért kilátástalannak tartják a létezésüket – mondta el érdeklődésünkre Kiss Dóra viselkedéselemző, hozzátéve: lehet, hogy ezek a gyerekek depressziósak, nem találják a helyüket az iskolában, bántalmazzák őket a közösségben vagy otthon, esetleg csupán sokkal érzékenyebbek, mint azt átlag, ezért nehezebben élik meg az egyik legbonyolultabb, számos lelki és testi változással járó életszakaszt.

– Elég egy kis bizonytalanság, egy rossz döntés – például ha csatlakoznak egy ilyen közösséghez, mert lehet, hogy csak kíváncsiak, miről is szól ez az egész –, és máris lecsapnak rájuk. A Kék Bálnához hasonló csoportok vezetői manipulatívak, és nagyon jól értenek a tinik nyelvén. Szépen, lassan rombolják le az önbizalmukat és hitetik el velük, hogy számukra nincs más kiút, mint az öngyilkosság. Természetesen mindegyik gyermeknek eltérőek a lelki működései, családi háttere, és mindegyikük fejében különböző okokból fordulhat meg annak a gondolata, hogy végleg feladják a nehézségeikkel folytatott harcot. A közösségi oldalak azonban „csak” közvetetten játszanak szerepet ebben a jelenségben.

A szakember szerint ha valaki arra készül, hogy eldobja magától az életét, előbb-utóbb a Facebook és egyéb szájtok nélkül is próbálkozni fog.

– A Kék Bálnához hasonló csoportoknak van egy előszobájuk, ahová olyan tiniket gyűjtenek, akik nem biztosak magukban. A közösségi oldalak tehát közvetítők, megkönnyítik a fiatalok számára, hogy hozzájuk hasonló embereket találjanak, ami nem meglepő, hiszen alapvető szükségletünk, hogy tartozzunk valahová. Ha a szülők fokozottan figyelnek a gyermekeikre, akkor észrevehetnek rajtuk néhány változást, ami utalhat arra, hogy romlik a lelki állapotuk: levertség, rosszabb hangulat, ingerlékenység, a szokásosnál nagyobb zárkózottság, teljesítményromlás, gyengébb koncentráció – hívta fel a figyelmet az árulkodó jelekre Kiss Dóra viselkedéselemző.

Csáki Alexandra


Balatoni József (Jocó bácsi) a Kék Bálna helyett a Zöld Elefántot ajánlja a fiataloknak

A Kék Bálna kihívásra reagálva Balatoni József, fiatal pedagógus és nevelőtanár elindította a Zöld Elefánt játékot. Jocó bácsi Facebook-oldalán azt írta: „A kampányt ugyan a Kék Bálna hozta létre, de már régen túlnőtt ezen. (…) Nem feltétlenül segít azon, aki nagyon mélyen van, és egy gáz családi háttérrel rendelkező gyermek nem fog tudni mosolyogni és vidáman lefeküdni. Tudom, mert naponta találkozom ilyen sorsú gyerekekkel, és naponta próbálok nekik segíteni. Odafigyeléssel, szeretettel, humorral. Mert fontos, hogy tudja: az, hogy ilyen az élete, arról nem tehet. (…) A Zöld Elefánt kampány legyen a szeretetteljes odafordulás, az egymásra figyelés, az önzetlen segítség színtere.”

Az ellenkampány feladataiba érdemes bárkinek belevágni:

1. Naponta beszélgess pár szót egy olyan osztálytársaddal, akivel nem nagyon szoktál! Ha megismered, akkor lehet, hogy rájössz, valójában ő is ugyanolyan jó fej, mint a többiek.

2. Naponta mosolyogj rá az utcán, iskolában egy olyan emberre, aki szomorúnak látszik! Figyeld az emberek reakcióit, hogyan reagálnak erre!

3. Olvass és nézz meséket, olyanokat, amiket gyerekként szerettél. Hidd el, nem ciki, ha Tom és Jerry-t vagy Kisvakondot nézel 16 évesen, sőt. Én mind a mai napig nézem gyerekkorom meséit, és jót szórakozom rajtuk. Akkor te miért ne tennéd?

4. Naponta segíts valamit otthon a szüleidnek! Hidd el, a barátaiddal is könnyebben elengednek ezután…

5. Rajzolj kicsi, zöld elefántot egy papírlapra, és add oda valakinek azzal a kívánsággal, hogy „Legyen szép napod!”

6. Amikor csak teheted, kirándulj, játssz a barátaiddal a szabadban, nevessetek, szórakozzatok! Ezek a boldog pillanatok nagyon sokáig megmaradnak az ember emlékezetében, és könnyedén átlendítenek a nehéz pillanatokon.

7. Kérj bocsánatot, ha valakit megbántottál! Ne őrizz haragot, ne fújj rá, hisz valaha jóban voltatok!

8. Hallgass vidám zenéket, énekelj, és ha kedved van, akkor táncolj az utcán, séta közben! Igen, lehet, hogy bolondnak néz valaki, de számít ez? Az a fontos, hogy te jól érzed magad.

9. Mindennap úgy feküdj le aludni, hogy felidézel egy olyan pillanatot, ami az adott napodban jó volt, vicces volt és boldogsággal töltött el! Hidd el, sokkal könnyebben és nyugodtabban alszol el, és még az álmod is szebb lesz.

10. Ha ezeket megtetted és megteszed naponta, akkor eszedbe sem fog jutni szomorkodni, és mindenféle idióta, önmagadnak ártó kihívásokban részt venni, hisz kiegyensúlyozott leszel, boldog és barátokkal, örömteli pillanatokkal fognak telve a napjaid…


Ha bajban vagy, úgy érzed, nincs kiút és nem tudod megoldani egyedül a problémáidat, ne félj segítséget kérni! Fordulj bátran a tanáraidhoz, barátaidhoz vagy hívd a Kék Vonal telefonszámát: 116-111!








hirdetés