A kekszes etetés ízlett a halnak

Csikós Zsolt nyerte a fiatalok versenyét
Csikós Zsolt nyerte a fiatalok versenyét
Nyírtura – A verseny ifjúsági korú győztese csontival fogta a dévéreket.

Már nagyon régen megszűnt a Szabolcsi Állami Építőipari Vállalat, azonban a SZÁÉV mozaikszó még mindig megtalálható egy horgász­egyesület nevében, ami még 1973-ban alakult. A SZÁÉV Sport Horgász Egyesület a nyírturai tónál horgászversenyt rendezett az elmúlt szombaton.
Volt fokhagymás is

Hangulatos környezetben, napos időben kicsik és nagyok próbáltak minél nagyobb, illetve minél több halat fogni.

A felnőttek versenyét végül a ramocsaházi Szilágyi Sándor nyerte meg, aki a Tisza-Rétköz Horgászegyesület tagja.

– A korábbi években is beneveztem erre a versenyre, de még sohasem voltam dobogós – mondta el érdeklődésünkre a győztes. – A verseny 8 órától 12 óráig tartott, a ponty fél kilenckor vette fel a csalit. Két bottal horgásztam. Az egyik etetőkosárba fokhagymás etetőanyagot tettem, a másikba kekszeset. A meleg vízben a kekszes jobban ízlett a halnak, mert arra jött. Több nagyobb kapásom nem is volt, csupán néhány maszatolás.

– Harminc éve horgászom. A kedvenc vizeim közé tartozik az orosi Erdélyi-major, a Tüskevár, az apagyi kender­áztató, valamint ez a SZÁÉV-tó. A legnagyobb halam eddig egy 84 centiméteres amur volt, amit Tüskeváron fogtam, a legtöbb fogás pedig az Erdélyi-tóhoz kötődik, hiszen az egyik alkalommal 6 órától 13 óráig kilenc pontyot fogtam.

– A fiammal szoktam horgászni, aki most volt hetedikes. A versenyen nem tudott részt venni, mert az iskolában búcsúztatták a nyolcadikosokat, de az eredményhirdetés után hazamentem érte, s délután már együtt horgásztunk. Az első helyezés jutalmaként egy orsót nyertem, hálás feladat lesz kiválasztani hozzá a botjaim közül egyet – tette hozzá Szilágyi Sándor.

Vízpart és sportpálya

Négy dévérkeszeggel az ifjúsági korosztály versenyét a kótaji Csikós Zsolt nyerte meg, a halakat csontival fogta.

– Főleg a Lónyay-csatornában szoktam horgászni barátokkal, ismerősökkel. A leginkább kárász, keszeg a zsákmány, télen pedig sok a csuka – magyarázta a 15 éves fiatalember, aki az idén fejezte be az általános iskolát, szeptembertől pedig Nyíregyházán az ÉVISZ diákja lesz.
– Horgászni az édesapám tanított meg, a versenyre pedig a nagypapámmal érkeztem, ő is versenyzett.
Rákérdeztünk arra is, vajon mivel fog telni a nyári szünet.

– Természetesen sokat fogok horgászni, de focizni is – árulta el Kótaj utánpótláskorú csapatának igazolt játékosa.

KM-MML

A végeredmény

Felnőttek: 1. Szilágyi Sándor (2,58 kg), 2. Petrényi István (2,45 kg), 3. Mitró László (2,27 kg).
Ifjúságiak: 1. Csikós Zsolt








hirdetés