kosárlabda

2019.12.12. 08:10

A hármas sorozat legnehezebb meccse

A Cápák a BKG és a Budafok elleni mérkőzés után újabb rangadót játszanak.

Fotó: Pusztai Sándor

Csütörtök délután az egymást követő harmadik rangadóját játssza a Hübner Nyíregyháza BS. Sitku Mártonék két hét leforgása alatt találkoznak az első öt helyen álló csapatból hárommal: a BKG-t és a Budafokot már megverték, ezúttal a MAFC-ot igyekeznek felülmúlni.

A fővárosiak döcögősen kezdték a szezont, az első hét meccsükből hármat elveszítettek, igaz, az összes mérkőzésüket idegenben játszották, az elmúlt három találkozójukat – már hazai pályán – megnyerték.

– Utóbbi három győzelmükből kettőt biztosan nyertek, a BKG-t három ponttal győzték le. Abban mindenképp fejlődtek az azt megelőző időszakhoz képest, hogy otthon agresszívabban védekeznek és pontosabban támadnak – beszélt a jelenleg harmadik helyen álló MAFC-ról Siska János, a nyíregyházi együttes vezetőedzője.

– Mi átlagban picivel több pontot dobunk és kevesebbet kapunk. Ezt ki kell használnunk, jobban kell védekeznünk náluk, és hazai pályán pontosabban támadnunk. Az első negyedük nagyon erős, agresszívan védekeznek, abból próbálnak indulni. Az első játékrészben gyakran harminc pont körül dobnak, amit mindenképp meg kell akadályoznunk.

Az egész keretük erős, kiváltképp a kezdő ötösük. Több rutinos, A csoportot megjárt játékosuk van, köztük Tóth Péter, aki kétméteres magassága ellenére irányító, ami elég ritka.

– Itthon ugyanolyan bátran és önbizalommal tele kell játszanunk, mint a legutóbbi néhány meccsen. Háromból két rangadó megvan, arra készülünk, hogy ez is meglegyen, ám szerintem ez lesz a legnehezebb. Megint úgy készülünk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de mindenképp a védekezésünkkel kell önbizalmat adni magunknak, és ha az meglesz, akkor a jó támadások is jönnek majd – zárta szavait Siska János.

Jótékonysági akciót hirdettek

Közérdekű információ, hogy a Hübner Nyíregyháza BS és a Fatum-Nyíregyháza idén is meghirdette karácsonyi jótékonysági akcióját. Várnak minden megunt, de még használható – elsősorban fejlesztő – játékot, amellyel a nélkülöző gyerekek karácsonyát szeretnék szebbé tenni.

Az adományokat a két klub decemberi hazai mérkőzéseire vagy december 18-ig hétköznaponként a Continental Aréna 150-es irodájába hozhatják el a szurkolók. A felajánlásokat az Oltalom Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthona részére juttatják el.

MK


Mai sportműsor

Kosárlabda.

Férfi NB I./B: Hübner Nyíregyháza BS–MAFC, Continental Aréna, 17:00

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában