A képzéskor a multicégek igényeit vennék figyelembe

A Diehl Aviation-nél is van igény a szakképzett munkaerőre, ugyanis folyamatosan bővít a cég
A Diehl Aviation-nél is van igény a szakképzett munkaerőre, ugyanis folyamatosan bővít a cég - © Fotó: KM-Archív
Nyírbátor – „Mi látjuk, hogy ezek a cégek merre fejlesztenek, milyen igényeik lesznek” – emelte ki Máté Antal.

A város gazdasági növekedése óriási kihívás elé állítja a térség szakképzési rendszerét is. Míg eddig főként betanított munkát kínáltak az ipari park gyárai, üzemei, manapság egyre inkább a magasabban képzett szakmunkásokra számítanak.

Különféle programokkal

– Már az elmúlt három évben is komoly munkaerőhiány lépett fel a térségben, erre különféle programok indításával próbáltunk reagálni. Az önkormányzat álláspontja az, hogy a munkaerőigény kielégítése főként az itt élő emberek számára jelentsen megélhetést és ehhez alkalmazkodjon a képzés is. A szakképző centrum tudja azt, hogy az ipari parkunkban milyen képzettségű emberek dolgoznak, dolgozhatnak. Az igazi probléma, hogy amikor nagyszámú szakképzett munkaerőre, például villanyszerelőkre van szükség, de erre a képzésre csak kevesen jelentkeznek a gyerekek közül.

Hasonló lehet a helyzet a felnőttképzésben is. Hiába van meg az igény, képzés is lenne, ha nincs rá jelentkező, akkor ez semmit sem ér. Sokkal távolabbról kellene indítani. Mi éppen ezért az emberek szemléletének a megváltoztatását tartjuk a legfontosabbnak. Ez nem csupán egy döntés kérdése, itt hosszabb folyamatról beszélünk. Ha sikerül elérni a szemléletváltozást, akkor jöhet az igény, mert lesz az aktuális képzésre is jelentkező – fogalmazott lapunknak Máté Antal.

Meg is tud ebből élni?

– Nyilván minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke olyan szakmát tanuljon, amelyhez van képessége és vonzalma is, majd végigjárva az iskoláit meg is tud ebből élni. Mi látjuk, hogy ezek a cégek merre fejlesztenek, milyen igényeik lesznek. Vélhetően automatizálni fognak: egyre több technikusra, gépészre lesz igény, és úgy növelik a termelést, hogy közben nem vesznek fel új munkaerőt. Teljesen világos, hogy a technológiai fejlesztés magasabban, jobban képzett munkaerőre tart majd igényt. Mondok egy példát. A Coloplast-ban, az első csarnokban ezer ember dolgozik, most a harmadik csarnokban ennek a fele is elég lesz, hogy hasonló számú és minőségű terméket állítsanak elő. Ez az automatizáció következménye. Mindannyiunk, a cégek, az önkormányzat, az iskolák és az állam felelőssége, hogy el tudjuk magyarázni a szülőknek, hogy érdemes már az általános iskolában is komolyabban venni a természettudományos és a technikai képzést, majd olyan középiskolát választani, amely erre építve képez, mert ezen szakmák képviselőire nagyon nagy szükség lesz, sőt, már most szükség van a munkaerőpiacon. Az is igaz, hogy rengeteg egyetemet végzett munkavállalóra lenne igény, főleg műszaki végzettséggel, de ennél még több középszintű végzettségű munkavállaló hiányzik a cégeknél – emelte ki a nyírbátori polgármester.

TG








hirdetés