A kerti csapokat is védeni kell télen

A fémek jobban lehűlnek a fagy hatására
A fémek jobban lehűlnek a fagy hatására
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A víztelenített tömlőket naptól védett, fagymentes helyen tároljuk.


A fagyérzékeny növényeket természetesen mindenki igyekszik idejekorán védett helyre vinni, de a vízvezetékben, illetve a fűtetlen épületekben levő vizes szerelvényekről könnyen elfelejtkezhetünk, pedig azokat is éri a fagy.

Elsőként a vízzel érintkező, vizet szállító, tároló berendezéseket fagymentesítsük, ugyanis ezek többnyire fém alkatrészeket is tartalmaznak, és a fémek jobban lehűlnek a fagy hatására. A kerti zuhanyt és a locsolócsapokat víztelenítenünk kell. A kerti zuhanyhoz vezető vízvezetékszakaszt le kell zárnunk, és a vizet le kell engednünk a zuhanyig érő vezetékszakaszból, és a zuhanyzóból is. Ezt elősegíti, ha úgynevezett leürítő-szelepes téli csapot építettünk be a fagyvédett mélységben fektetett vízvezetéknél lévő lecsatlakozási helynél.

Ezeket, a csapokat a földalatti szelepnél kell elzárnunk egy „T” kulcs segítségével, aminek mozgatását a szelepre, a felszín fölé érően előre beépített, 1”-os műanyag védőcsővel tesszük lehetővé. A téli csapot az óra járásával megegyező (jobbra) irányban zárjuk el, negyed fordulatot megtéve ütközésig, vigyázzunk, csak ütközésig, utána a kerti kifolyó csapot ki kell nyitni, és úgy is kell hagyni! A szelep köré az árokba a beépítéskor két-három lapát kavicsos homokot célszerű tenni, mert a föld feletti vízvezeték részéből, a víz az elzárást követően ide folyhat. Ezzel a szelep feletti fagyveszélyes részt víztelenítettük. A locsolócsaphoz csatlakozó tömlőkből is le kell engedni a vizet. A víztelenített tömlőket naptól védett, fagymentes helyen tároljuk.

– KM –








hirdetés