A kicsik még nem érzik a közlekedés veszélyeit

A szülők hálásak az egyenruhások fokozott figyelméért, segítőkészségéért
A szülők hálásak az egyenruhások fokozott figyelméért, segítőkészségéért - © Illusztráció: KM-Archív
Nyíregyháza – Hiába mondunk el valamit a gyerekünknek, ha utána pontosan az ellenkezőjét látja tőlünk…

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ismét rendőrök és polgárőrök segítik a gyerekeket a tanév első hónapjában, hogy biztonságosan jussanak el az iskolába. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését. Az iskolarendőrök és a bűnmegelőzési előadók, akik egész tanévben aktív szerepelői lesznek a kisdiákok életének, részt vesznek az iskolák tanévnyitóján is.

Célszerű átbeszélni a legfontosabb közlekedési szabályokat.” Szikszai Tihamér

– Azért, hogy gyermekünk az idei tanévben is balesetmentesen közlekedjen, nem árt néhány dologra odafigyelni, mielőtt útjára engedjük – hangsúlyozza Szikszai Tihamér alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára. – Célszerű leülni és átbeszélni a legfontosabb közlekedési szabályokat. Ilyen például, hogy a gyalogátkelő helyen keljen át az úttesten, és ha lámpa van, várja ki a zöld jelzést, majd körültekintően lépjen le az úttestre. Legjobb, ha a kisiskolásokat kezdetben elkísérjük, és pozitív példát mutatunk nekik.

Odafigyelnek a gyerekekre

Hiába mondunk el valamit a gyerekünknek, ha utána pontosan az ellenkezőjét látja tőlünk, később pedig csodálkozunk, ha baj éri. – A példamutatás nemcsak gyalogosan fontos, hanem gépjárművel közlekedve is. Ilyen például a különböző biztonsági rendszerek, mint az öv vagy a gyerekülés használata – sorolta az alezredes. – Különösen nagy körültekintéssel haladjanak el az autósok az oktatási intézmények környékén, hiszen a vakáció végével már újfent itt bukkannak fel a nebulók.

Minden polgárőr a maga körzetében segíti a közlekedést.” Cidor Mihály

– Az idén is folytatódik az Iskola rendőre program, kiemelt figyelmet fordítunk az iskolakezdés időszakában a közlekedésbiztonságra. A rendőrök és – a korábbi évekhez hasonlóan – a polgárőrök is kiveszik a részüket az iskolák környékén a közlekedés elősegítéséből, a rendfenntartásból.

– A gyermekek a legsérülékenyebbek, legyen szó közúti közlekedési balesetekről, élet- vagy vagyon elleni bűncselekményekről, pusztán csak a tapasztalatlanságukból fakadó átgondolatlan döntésekről – fogalmazott dr. Kovács Attila alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. – Ők azok, akik életkorukból adódóan még nem igazán érzik a veszélyt. Éppen ezért a főkapitányság bűnmegelőzési tanácsadói nagyon odafigyelnek a gyermek- és fiatalkorúak védelmére. Több iskolai bűnmegelőzési program is folytatódik az új tanévben, melyek közül a leghangsúlyosabbak „Az iskola rendőre”, a D.A.D.A és az ELLEN-SZER programok.

– Ezeknek a programoknak a keretében a bűnmegelőzési szakemberek a gyerekekre leginkább leselkedő veszélyekre hívják fel a figyelmet és gyakorlati példákat bemutatva dolgozzák fel azokat az eseteket, amelyek rendőrségi eljárásokat vonhatnak maguk után, tudatosítva bennük, hogy milyen jogszabályokban tilalmazott cselekmények fordulhatnak elő mindennapjaikban – tette hozzá az alezredes.

Ne álljunk és járjunk a tilosban!

Szeptemberben a polgárőrök is fokozottan ügyelnek a reggeli és a délutáni órákban a gyermekek biztonságára, mindenki a körzetéhez tartozó intézményeknél teljesít szolgálatot, polgárőr egyenruhában, láthatósági mellényben segítve a biztonságos közlekedést – tudtuk meg Cidor Mihálytól. A Nyíregyháza Polgárőr Szövetség alelnöke a gépkocsival közlekedő szülők figyelmét arra hívta fel, hogy legyenek szabálykövetők, az iskolák környékén ne parkoljanak, illetve várakozzanak a tilosban!

A gyermekek tapasztalatlanok, ők a legsérülékenyebbek.” Dr. Kovács Attila

KM-BM








hirdetés