A Kisvárdának sikerült a pontmentés a hosszabbításban

A Kisvárdának sikerült a pontmentés a hosszabbításban
© Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A Kisvárda kihagyta a helyzeteit, így az utolsó pillanatokig küzdeni kellett az egy pontért a ceglédi NB II-es labdarúgó-bajnokin.

Miután a Cegléd tavasszal sikerrel vívta meg a bennmaradásért vívott harcot, és ugyanakkor a Kisvárda Master Good lemaradt a feljutásról, a felek ismét találkoztak egymással az NB II-ben. Az első hat forduló alapján az erőviszonyok csak annyiban változtak, hogy a jelek szerint a szabolcsiak továbbra is a jobb helyezésekért lesz harcban, a Cegléd viszont felzárkózhat a középcsapatok közé.

Az első félidő alapján azért még úgy tűnt, a kisvárdaiak rendelkeznek nagyobb tudással, a vendégek irányították a játékot, igaz, helyzetet nem tudtak kialakítani. Egészen a játékrész közepéig, amikor Brana Ilics átadása után Lukács Rajmond 14 méteres lövését tolta a léc fölé Mursits Roland. A szögletből, amit Ilics íveélt be, pedig Izing Martin veszélyeztetett, de fejese kevéssel elkerülte a bal alsó sarkot.

Nem úgy egy perc múlva Szabó Viktoré. A ceglédiek szinte először merészkedtek át a felezővonalon, kiharcoltak egy szögletet, amit a hazaiak centere váltott gólra. A szünetig hátralévő időben Ilics adta a legtöbb munkát Mursitsnak, de az íveléseket biztos kézzel hárította a kapus. A másik oldalon pedig Törtei Tamás nyíregyházi korszakában kedvenccé vált pozíciójából végezhetett el szabadrúgást, de a tizenhatos sarkáról leadott lövését Molnár-Farkas Tamás kapta ölbe.

A második félidőre az jelentette a fő változást, hogy eleredt az eső, de éppúgy a Kisvárda rohamozott, mint addig. Sőt, a vendégek rátettek egy lapáttal, és Ilics már a játékrész elején egyenlíthetett volna, de hiába fordult le őrzőjéről, hét méterről a kivetődő kapust találta el. Ment előre a Várda, sorra harcolta ki a szabadrúgásokat, és végezhette el a szögleteket, de nagy helyzet nem alakult ki a játékosai előtt.

Aztán megint kiderült, hogy érdemes a végsőkig küzdeni, hiszen a négyperces hosszabbítás derekán jártak a csapatok, amikor egy szép kombináció végén Fodor Ákos élesen középre lőtt labdája végül a kapuba pattant. Jellemző, hogy a középkezdéshez a várdaiak vitték vissza a labdát, és a hátralévő időben a győztes gólt is megpróbálták kiharcolni, de nem volt olyan szerencséjük, mint a nyitányon ellenük a ráadásban két gólt szerzett Mosonmagyaróvárnak.

A játék képe alapján kisvárdai győzelemnek kellett volna születnie, de így, hogy a hosszabbításban sikerült egyenlíteni, a döntetlen is elfogadható. Azzal együtt is, hogy a Várda kénytelen volt átadni az első helyezést a Budaörsön győztes MTK-nak.


NB II: 7. forduló

Ceglédi VSE–Kisvárda Master Good 1–1 (1–0)

Cegléd, 650 néző, v.: Radványi (Szalai B., Berényi Á.).

Cegléd: Mursits – Virág Á., Nánási, Preklet, Farkas A. – Damásdi, Törtei – Albert I., Asztalos D. (G. Bíró, 66.), Szilágyi P. (Peres, 85.) – Szabó V. (Farkas J., a szünetben). Vezetőedző: Klausz László.

Kisvárda: Molnár-Farkas – Zanko, Izing, Vermes, Fodor Á. – Vári B. (Heffler N., 71.), Lucas, Oltean (Horváth Z., 78.), Ilics – Délczeg, Lukács R. (Misic, 57.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gól: Szabó V. (1–0) a 24., Fodor Á. (1–1) a 92. percben

Percek, események
24. perc: Törtei jobboldali szöglete után Szabó Viktor, Vári Barnabás szorításában 5 méterről a jobb alsó sarokba talpalta a labdát, 1–0.
92. perc: Ilics a tizenhatos vonaláról balra sarkazta a labdát Fodor Ákos elé, ő élesen kapu elé lőtte a labdát, amely a hálóba vágódott, 1–1.

Mesterszemmel
Klausz László: – Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült megszereznünk a győzelmet, amelyhez közel álltunk. A játékkal, az akarással és a harcossággal is elégedett voltam.
Kondás Elemér: – Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, ennek ellenére több góllal meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, de kihagytuk a helyzeteinket. A végén az egy pontért kellett küzdenünk, mert a Cegléd nagyon szívósan és lelkesen védekezett.



Sporthírek






hirdetés