Három hazai győzelemmel felvértezve, napra pontosan egy hónappal a szombathelyi vereség után játszik újra idegenben bajnokit a Marso-Vagép NYKK. Az élvonalbeli férficsapat szombaton a másik Vas megyei alakulat, a Körmend vendége lesz. Idegenben eleve nehezebb eredményesnek lenni, mint a megszokott környezetben, a nyugati katlanban megmérkőzni a bajnokság egyik esélyesével pedig abszolút más szintet képvisel, mint hazai pályán fellépni az újonccal szemben. Vagyis, a szombati kávéház teljesen más lesz.
– A hazai pályán megszerzett győzelmek olyan helyzetbe hoztak bennünket, hogy Körmenden különösebb teher nélkül, mondhatni felszabadultan játszhatunk – erősítette meg a Jászberény elleni hosszabbításos sikert követően is elmondottakat Ferenczi Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy feltett kezekkel utaznánk és nem is statisztaszerepre vágyunk. Az meg sem fordul a fejünkben, hogy pusztán a korábban bennünket kellemetlenül érintő nagykülönbségű vereségek elkerülése lenne a cél, szeretnénk méltó partnerei lenni a bajnokság egyik legerősebb csapatának.
Az ám, erős rivális! A mostani küzdelemsorozatban egyedül az Albacomp és a Szolnok mondhatja el magáról, hogy legyőzte a Körmendet, vagyis az ellenfelek csak nehezen találnak fogást Sabáli Balázs legénységén, ha egyáltalán… A vasiak feltérképezése során Ferenczi Tamás látott gyenge pontot a rivális soraiban?
– Az biztos, hogy csakis agresszív védekezéssel lehet esélyünk – mondta a szakvezető. – Támadásban kontrollált játékra lesz szükségünk, a felelőtlenül és idő előtt eldobott valamint elpasszolt labdákat gyors lerohanásokkal bünteti majd az ellenfél. A három amerikai légiósnak meghatározó a palánk alatti játéka, a mezőnysort olyan rutinos magyar játékosok alkotják, mint Németh István, Ferencz Csaba vagy Fodor Gergely, akik mellé Ruják András is rendre felnő a feladathoz, nem beszélve a több meccset is eldöntő Mladenovics Dejanról.
A fanatikus körmendi szurkolótábor rendre szinte pokoli hangulatot teremt a katlanban. Fel lehet erre készülni?
– Légiósaink először tapasztalhatják majd meg a valóban rendkívüli miliőt, a többiek pedig tudhatják, hogy mire számíthatnak – így Ferenczi Tamás. – Ebben a naptári évben ez lesz a harmadik bajnokink, a Körmend még csak egyszer lépett pályára, többet is tudott készülni a mostani összecsapásra, mint mi. Arról nem beszélve, hogy a mi rotációnkban kevesebb a bevethető játékos, ennek érezzük is a nyomait, hiszen akadnak kisebb sérülések, de mindenki vállalni tudja a játékot.
A körmendi fellépés után ismét jászberényi napok várnak az NYKK-ra. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjével kapcsolatos változás, hogy az első mérkőzést nem szerdán, hanem 19-én csütörtökön játsszák a bujtosi csarnokban, a visszavágót pedig 25-e helyett 24-én, kedden.