A Koronában várják az eredményeket

Akt.:
A Koronában várják az eredményeket
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Dr. Szabó Tündének, megyénk 1. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s jelöltjének szavazatváró összejövetelét a megyeszékhely belvárosában, a Hotel Korona földszinti dísztermében tartották vasárnap este.

Ottjártunkkor, azaz kicsivel 21 óra előtt dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere lapunknak elmondta: nemsokára megérkezik dr. Szabó Tünde is és együtt figyelik majd az eredményeket, a szavazóköri delegáltjaik később csatlakoznak.

– Az már most egyértelműen látszik, hogy kiugróan magas a részvételi arány, egyelőre nem lehet tudni, hogy ez kinek is kedvez. Egy biztos, a kis pártoknak semmiképp sem – latolgatta az esélyeket a megyeszékhely polgármestere, majd hozzátette: a magas részvétel jó az országnak és a demokráciának is.

Az összejövetelen jelen voltak a kampányban részt vevő aktivisták is. Farkas György kiemelte: a szíve hozta őt ide, születése óta keresztény-konzervatív nézeteket vall.

– Kivettem a részem a kampányban, a mozgósításban, a héten lejártam a lábam. Bízok a győzelemben – mondta a Jósavárosban élő Vass Zoltán.

Kovács István hozzátette: standolt a piacnál és szórólapozott is. – Úgy gondolom, ha ebben a választókerületben a Fidesz jelöltje nyer, abban nekünk is van egy kis részünk.








hirdetés