A kötelesség előbbre való, mint az élet

A Viribus Unitis legénysége és Katona Sándor haditengerész (jobbról)
A Viribus Unitis legénysége és Katona Sándor haditengerész (jobbról) - © Fotó: Magánarchívum
Nyíregyháza – Haditengerészeink sok győztes csatában bizonyították bátorságukat.

Napjaink fiatal, felnövekvő generációi számára ma már bizonyára anakronizmusnak hat, amikor azt a fogalmat hallják, hogy „szabolcsi haditengerészek”. Pedig az I. világháború idején nagyon is léteztek ilyenek, mint ahogyan az Osztrák–Magyar Monarchia részeként magyar tengerről, hadikikötőkről is beszélhetünk, illetve beszéltek tegnap a megyei levéltárban azok a helytörténészeink – dr. Szabó Géza és legfőképpen Lucza János –, akik már 4 éve szorgalmasan foglalatoskodnak a Nagy Háborúnak, vagyis az 1914-18. közötti I. világháborúnak a történéseivel.

Agyonhallgatott sikereink

Az időpont kiválasztása sem volt véletlen, hiszen június 10-e a magyar haditengerészek emléknapja: ezen a napon süllyedt el 1918-ban az egyetlen magyar építésű csatahajó, a Szent István. A megyei hon­ismereti egyesület elnöke, dr. Szabó Géza bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy a hadtörténet eme szeletének is be kell épülnie a nemzeti öntudatba. Büszkének kell lennünk a flotta igen jelentős – bár méltatlanul elfeledett – hadi sikereire, aminek a jelentőségét jól mutatja, hogy a trianoni megtorlás részeként nem csak a magyar hadsereg létszámát csökkentették le 35 ezer főre. A magyar hajózásnak sem hagytak meg többet, mint 14 tisztet és egy 500 fős legénységet, miközben a haditengerészeti eszközeinket teljes egészében Kínára ruházták át.

– A monarchia haditegrészetében és folyami flottájában szolgáló magyar tisztek és tengerészek katonai és emberi eredményeire és erényeire ma joggal lehetünk büszkék – mindezt már a program első számú előadója, Lucza János nyugalmazott tanár, helytörténész a megyei honismereti egyesület titkára szögezte le, rámutatva, hogy a flotta mindvégig képes volt a nála sokkal nagyobb francia, olasz, brit hajóhadtól, vagy a francia és olasz tengerészeti repülőktől megvédeni az állásait.

Van kire büszkének lennünk

Már a Ferenc József föld 1872-74 közötti felfedezésénél magyar névbe botlunk, ugyanis az északi sarki expedícióban egy beregi hősünk, a Mezőváriban született dr. Kepes Gyula hajóorvos is részt vett, egyedüli magyarként a 24 fős csapatban. Neki köszönhető, hogy egy matróz kivételével mindenki épségben hazatért a veszélyes útról. Lucza János ezután tért rá a régiónkból elszármazott haditengerészek bemutatására, név szerint is megemlékezve a nyírbátori Gramantik Mihályról, az újfehértói Izsó Lászlóról, a fehérgyarmati Losonczy Istvánról, a csengeri Katona Sándorról, a nyíregyházi Zalay-Scoltz Andrásról, és a kemecsei Bátori Mihályról. Őket is – hasonlóan mindazokkal, aki a Magyar Királyi Állami Tengerészeti Akadémián tanulhattak – keresett munkaerőként tartották számon a világ tengerészeti hajóin, és ezt nem olcsóságukkal, sokkal inkább szakértelmükkel érdemelték ki. Persze volt, aki közülük hajótörést szenvedett, mások idegenben nyugszanak, rátermettségükhöz soha nem férhetett kétség.

– Sajnos, Trianon idegen kezekbe adta mindazt az értékes infrastruktúrát, amit a magyar állam Fiumében felhalmozott, a tény akkor is tény: máig elévülhetetlen közünk volt ehhez a nagy világ­eseményhez, amelyet Nagy Háborúnak hívunk. Ami akkor és ott történt, az nemzeti történelmünk szerves, megbecsülést, tiszteletet érdemlő része – zárta mondanivalóját Lucza János.

A szabolcsi haditengerészeink tetteiről

Gramantik Mihály kapitányra úgy emlékezhetünk, mint aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a Duna-tengerhajózás kiépítésében és fejlesztésében. Losonczy István fregatthadnagyként nem csupán a felderítésekben jeleskedett, de ellenséges kereskedelmi hajók elfogásában is. A nyíregyházi Zalay-Scholtz András kormányzói szárnysegéd a Helgoland gyorscirkálón szolgált, részt vett a franciák és az olaszok elleni támadásban, és 6 – tengeralattjárók ellen hálót vontató – hajót is elsüllyesztettek. A csengeri Katona Sándorról, a Viribus Unitis csatahajó tengerészéről már írtunk lapunk hasábjain, a későbbi csengeri kőművesmester hajóját a K.U.K. flotta átadása után – vagyis miután az osztrák-magyar és a cseh legénység levonult a fedélzetről – az olasz könnyűbúvárok elsüllyesztették, 400 délszláv hajóst temetve ezzel hullámsírba. Bátori Mihályról, az egykori kemecsei géplakatos tanulóról pedig e helyütt most csak annyit, hogy a híres Zrínyi hadihajón szolgált, 1912-ben onnan küldött haza csoportképet, s arról is büszkén számolt be, hogyan lőttek le egy – a Polai (ma Pula) – állomáshelyüket bombázó olasz léghajót.








hirdetés