„A következő generációk sorsa múlhat a vízgazdálkodáson”

„A következő generációk sorsa múlhat a vízgazdálkodáson”
© Fotó: katasztrófavédelem
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Tizenkilenc munkatársával felel napi szinten a megyei vízvédelemért Farkas Géza. A 38 éves kormánytisztviselő harmadik éve vezeti a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Területi Vízügyi Hatóságát.

Már gyerekként is megérintette a környezet védelme Farkas Gézát, aki a szabolcsi megyeszékhelyen kezdte tanulmányait a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi szakközépiskolában, majd a technikusi minősítést követően Szarvas városában folytatta szakmai képesítésének a megszerzését. Itt meliorációs mérnökként végzett.

A friss diplomával előbb egy magáncégnél helyezkedett el és 2008-ba került a Környezetvédelmi Felügyelőség vízügyi osztályára. 2014. január elsején a Vízügyi Hatóság helyettes vezetője, majd egy évvel később a vezetője lett. Idő közben, Debrecenben elvégezte a környezetmérnök mesterszakot is, a két fiú édesapja. Gyermekei még óvodáskorúak, de már ők is nagyon sokat tesznek környezetük tisztaságáért- teszi hozzá a vízvédelemért felelős vezető.

Egy átlagos hétköznap találkoztam Géza irodájában, ahol az elbeszélgetésünk alatt is folyamatosan keresték a vezetőt, nem csoda, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb folyója a Tisza, legjelentősebb mellékfolyója a Szamos, a Túr és a Kraszna , amelyek összességében 400 kilométer hosszan vannak jelen. A “Nyíri folyások” vizét a Lónyay főcsatorna gyűjti össze, ami szintén a Tisza folyóba torkollik. A megye sajátosságát adja, hogy három országgal határos, így Szlovákia, Ukrajna és Románia, a kinti vízgyűjtőkről érkezett vizek, szintén a már említett folyókba torkollanak, éppen ezért az egyik legnagyobb kihívást a rendkívüli szennyezés elleni fellépés adja- tette hozzá Farkas Géza, akit már gyerekként is rendkívül érdekelt a vízgazdálkodás, a vízkörforgás, ráadásul a 90-es években előtérbe került a környezetvédelem, ez is inspirálhatta a szakembert erre a területre.

A több mint 600 kilométer hosszú csatornaszakasz, a vízjogi engedélyek, a szennyvíztisztítók, a mélyfúrású kutak ellenőrzése és felügyelete napi több száz ügyiratot, negyedéves szinten közel négyezer darabot eredményez. A beruházások növekedésének is köszönhetően az elmúlt három hónapban közel háromszáz vízjogi engedélyt adott ki a hatóság, részletezte a szakmai munkát a vezető.

Mivel jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét az elhivatott szakmai munka fontos, amelyben a család is támogat- összegezte a vízügyi hatósági feladatokat Farkas Géza.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés