A kupagyőztest verte a VRCK

Akt.:
Három pontot szerzett Kecskeméten a Vegyész (feketében)
Három pontot szerzett Kecskeméten a Vegyész (feketében) - © Fotó: ÉM
Kazincbarcika – Idegenbeli bajnoki rangadót nyert a kazincbarcikai férfi röplabdacsapat.

A férfi röplabda Extraliga 5. fordulójának keretében szerda este a Kecskeméti RC vendége volt a Vegyész RC Kazincbarcika együttese. A két csapat négy nappal a Magyar Kupa éremjátéka után csapott össze, a hazaiak mint újdonsült kupagyőztesek, akik először bizonyultak a legjobbnak az MK-ban, a vendégek pedig mint tavalyi kupaelsők, az idei bronzérmesek.

VRCK-fordítás

A rangadó elején a kecskeméti csapat jutott előnyhöz (5–3), de ennél a termésnél leragadtak a hazaiak, zsinórban 7 VRCK-pont következett, elsősorban Juhász P. jó nyitásainak köszönhetően (5–10). A vendégek fogadásban sokkal jobbak voltak, a kupagyőztes együttes játékosainak próbálkozásait rendre kivédekezték, és a támadásokat jó százalékkal fejezték be Szabó D. és a centerek révén (14–21). Nem igazán volt egy súlycsoportban a két együttes, jelentős különbség mutatkozott a vendégek javára, a barcikai csapatnak szinte minden sült, és némi meglepetésre, simán, meggyőző fölénnyel hozták az első szettet (14–25).

Szinte végig irányítás alatt tudtuk tartani a mérkőzést, egyedüli kivétel a második szettben volt.” Marek Kardos

A második játszmában megérkezett a meccsbe a Kecskemét. Feljavult a fogadójátékuk, és élvezetes, izgalmas csata kezdett kibontakozni (6-6). Minden labdáért nagy harc dúlt, egyik fél sem tudott meglépni a másiktól, hol a KRC, hol a VRCK vezetett, és nagyon sokszor volt döntetlen az állás (12–12). A folytatásban a vendégek hárompontos előnyre tettek szert, de a hazaiak összekapták magukat, 17-nél egyenlítettek, 20–20 után pedig a vezetést is átvették, Pesti vezérletével. Aztán Németh Sz.-ék szereztek gyorsan három pontot, amire hazai időkérés volt a válasz. A kecskeméti együttes a feljavult ütőteljesítményével volt partiban, míg a barcikaiak sokat hibáztak támadásban. Ennek ellenére a Vegyésznek 24–25-nél szettlabdája volt, de nem tudtak ezzel élni, és az izgalmas végjátékban a kupagyőztes kerekedett felül egy jó blokkjuknak köszönhetően (30–28).

Egy sima, egy izgalmas

A harmadik játékrész úgy folytatódott, ahogy az előző befejeződött, egy ideig fej fej mellett haladtak a csapatok. Aztán 6–6-nál az első szett kezdett visszajönni, a VRCK felpörgött, nemcsak pontosan, hanem időnként látványosan is játszott, Szabó D. és Németh Sz. húzta a csapatot (9–16). A vendégek fogadásban az első játszma szintjét hozták, a kecskemétiek viszont ebben a játékrészben is sokat hibáztak (13–23). A cserepadról érkezett Blázsovics igazolta beállítása helyességét, majd Macko folytatta a jó blokkjait, így ezt a menetet is viszonylag simán hozta a VRCK (14–25).

A negyedik szettben pár pontos előnyre tett szert a vendég együttes (5–8), és sokáig kontroll alatt tartotta a meccset, nem engedte felzárkózni ellenfelét (7–12, 11–14). Németh Sz. és Szabó D. folytatta a jó munkát (15–18), ám a pályaválasztó nem adta fel, kezdtek magukra találni. Olyannyira, hogy kiegyenlítettek (20–20). A végjátékban nem a szépség dominált, azé a csapaté lett a szett, amelyik kevesebbet hibázott (23–25).

ÉM


Jegyzőkönyv: Kecskeméti RC – Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-14, 28, -14, -23)

Kecskemét, 100 néző. V.: Adler, Halász.

Kecskeméti RC: Deliu 6, KRUPÁNSZKI 13, Szabó M. 5, PESTI 13, Lopez Sanchez 8, Gacs 4. Csere: Deák (liberó), Gönczi 2, Szabó V. 5. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Vegyész RC Kazincbarcika: NÉMETH SZ. 20, Juhász P. 3, SZABÓ D. 22, MILEV 14, MACKO 11, Páez 3. Csere: Vitko (liberó), Toronyai, Blázsovics 2. Vezetőedző: Marek Kardos.

Dávid Zoltán: – Ez nem a mi napunk volt. A szombati kupasiker után nem tudtuk megismételni a jó teljesítményünket.

Marek Kardos: – Szinte végig irányítás alatt tudtuk tartani a mérkőzést, egyedüli kivétel a második szettben volt, amikor egy perc alatt leadtuk az előnyünket. Az első és a harmadik játszma meggyőző volt, míg a negyedikben beragadtunk egy állásban, így kicsit közelebb jött hozzánk ellenfelünk.


Kazincbarcika - Három játszmában szerezte meg az évad MK-sorozatának harmadik helyét a VRCK. A férfi röplabda Magyar Kupa éremnapját szombaton Érden rendezték meg, ahol nem csak a döntőre került sor, hanem ez előtt a bronzmeccset is lejátszották. Ez utóbbi párharcban a Fino Kaposvár SE és a Vegyé...

Vegyész RC
Kazincbarcika - Második meccsét játszotta vasárnap a Vegyész RC a férfi röplabda Extraligában. Idén, ezt megelőzően már négy alkalommal találkoztak egymással a csapatok (a bajnoki első körben és a Magyar Kupában): kétszer a fővárosiak, kétszer a kazincbarcikaiak nyertek. Azonban a vasárnapi talál...

A VRCK (sárgában) ezúttal sem tudott szettet rabolni a ljubljanaiaktól
Kazincbarcika – Hazai meccset játszott kedden a Vegyész RC Kazincbarcika csapata a Közép-Európa Kupában. A férfi röplabda Közép-Európa Kupa 2018/2019-es sorozatában az alapszakasz utolsó, tizedik találkozóját vívta kedden hazai környezetben a Vegyész RC Kazincbarcika alakulata. Az észak-borsodiak...

Vegyész RC: Öt játszma után egy egységet szereztek
Kazincbarcika, Zwettl - Zwettlben lépett pályára pénteken a VRCK, KEK-találkozón. A férfi röplabda Közép-Európa Kupa (MEVZA) 9. fordulójában pénteken este idegenben, Ausztriában játszott a Vegyész RC Kazincbarcika csapata. Jó nyitásokkal indítottak a barcikaiak, akik egy-két ponttal mindig ellenf...








hirdetés