A latin zene varázsában

Kálmi Latin
Kálmi Latin - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – A CD elkészítéséhez olyan zenésztársak kellettek, akik szintén szeretik ezt a stílust, ezt a zenei világot.

Vérpezsdítő ritmusok, táncra hívogató dallamok nyújtanak önfeledt kikapcsolódást azon a ­CD-n, amely az elmúlt év végén jelent meg Porig égő vágy címmel. Az album borítójáról az előadó, a Nyíregyházán élő Lakatos Kálmán tekint le ránk, akit a művészberkekben Kálmi Latin néven ismernek.

Elfelejteni a gondokat

Már gyermekkorában elkötelezte magát Hodászon a zenével, ami igazából nem is volt annyira nehéz: szinte beleszületett a muzsika világába, hiszen nagyapja cimbalmozott, hegedült. Rabul ejtette a zene, s hogy ő is részese lehessen, megtanult autodidakta módon gitározni. Elsősorban a latin zenevilág és életérzés érdekelte, s érdekli mind a mai napig is, mint az a már említett CD számairól is kiderül – valamint ahogyan a felvett művészneve is elárulja.

– Nehéz megfogalmazni, de valójában a latin temperamentum az, ami engem a legjobban magával ragadott. Számomra ezzel a zenei világgal lehet a legjobban kifejezni az érzelmeket, a gondolatokat. A latin stílusban írt számaimmal az a célom, hogy ebben a rohanó világban legyen 3-4 olyan percük az embereknek, amikor megpihenhetnek, felfrissülhetnek, amikor elfelejtik a gondokat, a bánatokat, vagyis teljesen ellazulhatnak – magyarázta Kálmi Latin.

– Természetesen a CD elkészítéséhez olyan zenésztársak kellettek, akik szintén szeretik ezt a stílust, ezt a zenei világot. Sikerült jó társakra találnom, tulajdonképen egy nemzetközi csapatot sikerült összehoznunk, hiszen volt köztünk roma, magyar és kubai zenész is, s valamennyi muzsikus profinak számít a maga területén. A teljesség igénye nélkül hadd említsem Kerekes Aladár gitárost, Révész Richárd zongoristát, Kaszás Péter dobost. Mondtuk is nevetve, hogy a szél összefújja a jó zenészeket.

Ingázás két ország között

– Ali és Richárd a producere is egyben ennek az albumnak, amelyet a Magneoton Kiadó jelentetett meg decemberben. A felvételeket én vittem be az igazgatónak, Joós Istvánnak, akit a szakmában ,,a Tévedhetetlennek” neveznek.

– A neves szakember azzal vált el tőlem, ha lesz ideje, meghallgatja, s majd felhív. Még haza sem értem Nyíregyházára, már hívott, hogy menjek vissza, tárgyaljunk a kiadás részleteiről, mert nagyon tetszik neki a zenei anyag – árult el részleteket a CD kiadásának hátteréről a dalok előadója.

– Eddig kedvező visszajelzéseket kaptam a zenei anyagról, nagyon sokan letöltötték külföldről is. A srácokkal szeretnék majd egy újabb albumot is készíteni, de építésvezetőként dolgozom, sokat ingázom Magyarország és Németország között, így bizony kevés időm jut mostanában a zenélésre.

Éjjel jut idő gitározásra

– Gyakran, amikor éjjel hazamegyek, akkor veszem elő a gitárt. A család fent alszik, én pedig lent játszom, a gitározás pihentet, kikapcsol. A zenehallgatás is ellazít, felfrissít, olyankor a kedvenc előadóimat, a hasonlóan latin zenei stílust képviselő Alejandro Fernández és Louis Miguel számait hallgatom. A kedvenceim közé tartozik a Gypsy Kings együttes is, a Szülőföld című dalom hasonló stílusban készült, ötvöztük a cigány zenét a latinnal – tette hozzá befejezésül Kálmi Latin.

MML








hirdetés