A leggyorsabbnak bizonyultak a fehérgyarmati tűzoltók

Az önkéntes tűzoltók hagyományos versenyét a napokban rendezte meg a megyei Tűzoltószövetség és Tiszabercel önkormányzata.

A tavaly decemberben megalakult Fehérgyarmati Önkéntes Tűzoltóság is részt vett a megmérettetésben, amelyen a mostoha időjárás ellenére is több mint hetven versenyraj mérte össze felkészültségét több kategóriában. A gyarmati lánglovagok nagy lendülettel láttak a versenyfeladatokhoz, s az eredmény sem maradt el: kismotorfecskendő kategóriában a leggyorsabbnak bizonyultak.

Nagyon örülök a sikernek, hiszen erős mezőnyben sikerült a csapatnak felkészültségét bizonyítani és tíz év után ismét Fehérgyarmatra hozni az első díjat – értékelt Csepely Zsigmond polgárvédelmi alezredes megbízott tűzoltóparancsnok.

Kemény munkával

A versenyraj vezetõje, Kerekes Zsolt szolgálatparancsnok
kiemelte, a csapat tagjai lelkiismeretesen készültek a versenyre,
kemény munkát végeztek a felkészülés
több hete alatt.

A tagok a megmérettetés után sem pihenhetnek, hiszen
folyamatos készenlétben várják, hogy szükség
esetén segítséget nyújtsanak a környék
lakosságának.

– Koncz Nóra –








hirdetés