A legjobb a nagyinál

A legjobb a nagyinál
© Illusztráció: Derencsényi István
Az idén sem egyszerű az életük a meggyes gazdáknak. Bár az is igaz: senki nem ígérte nekik, hogy könnyű kenyér a gyümölcstermesztés. Nekem viszont könnyű a klaviatúra mellől ebbe-abba beleokoskodni: annyi közöm van a bordó, lédús, ízletes gyümölcshöz, hogy az utcát, ahol élek, úgy hívják: Meggyes. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Az idei szezonban beszéltem (kivel én akartam, kivel muszájból…) már sokféle gazdával. Olyannal, aki akkor is elégedetlen lenne, ha 400 forintért adhatná le a meggyet a feldolgozónak. Aki minden nyáron felhív: „ez se jó, úgy se jó, miért így van, miért nem úgy, miért csak ennyi, miért nem annyi”. Ami még szebb a dologban, neki egy huncut meggyfája, annyi sincsen, csak a gazdatársai nevében emeli föl évről évre a telefont… De (hál’ istennek) találkozom olyannal is, aki két lábbal áll a földön. Aki elmondja, mennyi pénzt feccölt bele a fagy elleni védekezésbe, mennyit költött tápanyag-utánpótlásra, növényvédelemre, mennyi munkaórát ölt bele abba, hogy valami kis haszonnal a zsebében zárhassa a szezont.

Emlékezhetünk: tavaly jó termés volt, az idén valamivel kevesebb gyümölcs termett a fán. Valószínű, hogy a múlt évben betáraztak a feldolgozók, és a mostani csekély mennyiség ellenére sem szöktek egekbe az árak.

Tudom, a termelők számára igen sovány vigasz, ám egy dolog biztos: a meggypálinka, avagy a nagymami meggyes piskótájába az idén nyáron sem lesz hiánycikk. Javaslom az apukáknak, pattanjanak nyeregbe gyermekükkel, kerekezzenek le a nagyszülőkhöz, ahol mindkét generációnak kijuthat a földi jóból.

Tarnavölgyi Gergely








hirdetés