A legjobbak ’48-ból

Tizedik éve már, hogy az Avasi Gimnázium diákjai kiváló eredményt érnek el országos történelmi versenyeken, főleg azokon, melyek a 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal foglalkoznak. Az 1848-49-es szabadságharc hadtörténete [.pdf – 33KB]

Így történt ez ebben az évben is, amikor Nyíri Zoltán történelemtanár tanítványai két csapatverseny országos döntőjét is megnyerték.

Érdekli őket

– A diákokat érdekli a magyar történelem, azon belül különösen a reformkor, a forradalom és a szabadságharc eseményei – magyarázta a sikert a történelemtanár. – Ez a kor az én szívügyem is, közel áll hozzám. Annyi érdekesség olvasható ezzel kapcsolatban, hogy a gyerekek érdeklődését is felkelti, megmozgatja fantáziájukat. A tananyagon kívül külön foglalkozom a versenyzőkkel, könyvtárba járunk, ahol olvasmányokat keresünk a témában, a diákok pedig gyakran tartanak kiselőadásokat. Sokat segít az iskola videotára is, a fiatalok fogékonyak a dokumentumfilmek által közvetített ismeretekre.

Megértik az eszmét

Nyíri Zoltán azt is elárulta, hogy igyekszik az események egy-egy történelmi személyiségen keresztül megmutatni, ebben az évben például Batthyány Lajos került a középpontba. A versenyzőket persze a győzelem is motiválja, a dicsőségen kívül a jutalomutazás.

A történelem tanár tapasztalatai szerint a diákokat a forradalom, a hazafiság eszméje, valamint a haza és haladás gondolata ragadja meg leginkább a ’48-49-es események kapcsán. A 17-18 éves fiatalok már megértik a kor eszméit, és akik a versenyre való felkészülés által bővebb tudásra tesznek szert, nem hisznek a média felületes ismeretközlésének.

KHE

A nyertesek 

„Mit ránk hagytak a századok…” című országos történelemverseny győztes csapatának tagjai:

Tuskó Zsófia

Kovács Zsuzsanna

Hegymegi Ádám

 

„Örökségünk ’48” című országos történelemverseny győztes csapatának tagjai:

Dallos Emese

Kapitány Adrienn

Menyhért Csilla








hirdetés