A lélekemelő gregorián a sonkádi örökségnapon

Deák Attila méltatta a Felső-Tisza-vidék műemlékeit
Deák Attila méltatta a Felső-Tisza-vidék műemlékeit - © Fotó: Csutkai Csaba
Sonkád – Örökségnapot rendeztek Sonkádon, megtelt a református templom.

Az Európa Nostra-díjas templom több mint ezer éves falai talán sok száz év után most először hallhattak újra lélekemelő gregorián, azaz egyszólamú liturgikus éneket a Schola Gregoriana Budapestinensis előadásában. Ha nem is szorosan, a liturgiába épülve, mint egykor, de ezúttal méltó keretet adott az örökségnap rendezvényének.

– Az újszerű kezdeményezésre azonnal igent mondott a Sonkádi Református Egyházközség. A hívek zsúfolásig megtöltötték a templomot az esős szombat délután, ahol elsősorban a Középkori templomok útja program mutatkozott be – újságolta Demeter Zsuzsa programszervező. – Mindemellett előadások hangzottak el a Felső-Tisza-vidék műemlékeinek és azok berendezési tárgyainak megnevezéséről. Deák Attila ügyvezető, Szatmári István műemléki szakértő és Varga János etnográfus, a Beregi Múzeum igazgatója osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

A templomi – de nem istentiszteleti – összejövetelen Szalay Kont Miklós szatmári református esperes hirdetett igét, a kezdeményezést üdvözölte dr. Tilki Attila a térség országgyűlési képviselője és Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke. A programot Tóth László lelkipásztor koordinálta, majd a Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány szeretetvendégsége zárta.

KM








hirdetés