A Ludovika lesz a központi helyszíne a budapesti 15. Maccabi Európa Játékoknak

Budapest, 2018. november 12., hétfő (MTI) – A Kerepesi úti Sportpark helyett a Ludovika, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületegyüttese lesz a központi helyszíne a 2019. július 29. és augusztus 7. között Budapesten rendezendő 15. Maccabi Európa Játékoknak.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a Védnöki Testület vezetője a grémium hétfői alakuló ülését követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy ez lesz minden idők legnagyobb magyarországi felnőtt multisport rendezvénye, amelyre 30 országból több mint 2500 sportoló, több száz edző és segítő, valamint több ezer szurkoló érkezik majd. A Maccabi Európa Játékokon 29 sportágban versengenek majd a zsidó sportolók, a sportesemény történetében először két parasportágban, teniszben és vívásban is rendeznek versenyeket.

Deutsch Tamás kitért arra is, hogy a zsidó sport, kulturális, vallási és közösségi esemény fővédnökének Áder János köztársasági elnököt kérte, fel, s július 30-án ő fogja megnyitni a játékokat az új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A játékok előkészítő munkájának támogatására létrejött Védnöki Testület vezetője közölte azt is, hogy a Kerepesi úti Sportpark 2020-2021-re fog megvalósulni, emiatt a játékok helyszíneit újra kellett tervezni. Mint elhangzott, a legtöbb csapatversenyt a Ludovika Arénában, a lovaglást a Ludovika Huszárlovardában rendezik és különleges funkciókat kap a felújított Orczy-kert is, ahol koncerteket, kiállításokat, közösségi programokat tartanak majd.

Fontos helyszínek lesznek még a Hajós Alfréd Sportuszoda, az MTK városmajori teniszpályái és röplabdacsarnoka, a Lantos Mihály Sporttelep futballpályái, valamint az alcsútdobozi Pannonia Golf & Country Club. Különlegesnek ígérkezik az országúti kerékpáros verseny és a hosszútávfutás, hiszen előbbi a kincsesbányai Bringa Fiesta, utóbbi pedig a Várkert Bazárból induló Budapest Night Run része lesz. Ezt a két megmérettetést leszámítva minden versenyt a magyar sportági szakszövetségek közreműködésével rendeznek meg, biztosítva ezzel a Maccabi Európa Játékok magas színvonalát.

Az MTI kérdésére Deutsch Tamás elmondta, hogy a kormány korábban 2,1 milliárd forintos költségvetési támogatást hagyott jóvá a játékok előkészítésére és lebonyolítására, de mivel az előzetesen tervezettnél több ország és több sportoló jelezte részvételét, ezért további forrásokra lesz szükség. Hozzáfűzte: az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Miniszterelnökséggel együtt készítenek egy előterjesztést, s a kormány ez alapján várhatóan november végén dönt majd a kiegészítő támogatás mértékéről.

Újságírói kérdésre a sportvezető azt is kifejtette, hogy a Maccabi Játékoknak három szempontból is nagy jelentősége van Budapest számára: egyrészt rendkívül büszkeség a 100 ezres magyarországi zsidó közösség számára, hogy a házigazdája lehet a legnagyobb európai zsidó sport, kulturális, vallási és közösségi eseménynek, amely egyben jó lehetőséget nyújt a magyar zsidó kultúra még szélesebb körben való megismertetésére. Komoly pozitív hatása van annak is, hogy az ide érkező sportolók és kísérőik legkevesebb 25-30 ezer vendégéjszakát töltenek majd Budapesten, harmadsorban pedig erősíti a magyar főváros nemzetközi hírnevét és turisztikai vonzerejét.

Amint a szervezők sajtóanyagából kiderül, a Maccabi Európa Játékokra nemcsak a kontinensről, hanem meghívásos alapon az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és Izraelből is érkeznek majd sportolók, akik három kategóriában – junior, felnőtt és szenior – mérik össze tudásukat.

A játékok Védnöki Testületének olyan ismert személyiségek a tagjai, mint Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Radnóti Zoltán főrabbi, a rabbitestület elnöke; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter; Tarlós István Budapest főpolgármestere; Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke; Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke; Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete; Jószéf Amrani, Izrael magyarországi nagykövete; Polgár Judit sakkolimpiai bajnok; Keleti Ágnes olimpiai bajnok; Hiller István, az Országgyűlés alelnöke; valamint Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapító lelkésze.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés