A lyukas zászló története

Bocskai T. József
Bocskai T. József
Bocskay T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke megyénkben, Napkoron született 1925. március 25-én. Ő 9 évi börtönbeli szenvedéssel a háta mögött élte meg október örömét és tragikus összeomlását.

– Az amerikai emigrációból először 1989-ben tudtam hazajönni, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére, mivel a forradalombeli tevékenységemért a távollétemben halálra ítéltek. Ekkor hoztam haza a felbecsülhetetlen értékű „56-os lyukas zászlót”, amelyet az ország kényszerű elhagyásakor vittem magammal. Ezzel a zászlóval volt letakarva a ravatalon a hatodik koporsó az újratemetés alkalmával, s e zászlót ajándékozta a magyar parlamenti csoport Strassburgban a Páneurópai Uniónak az Európa Tanács ötvenedik évfordulóján – mondta a Kelet-Magyarországnak Bocskai T. József.

Részlet a nyilatkozatból

Az alábbi nyilatkozatot 1958. október 21-én vetettem papírra Chicagóban arra az esetre, ha meghalnék, az utókor ismerje meg a zászló hiteles történetét.

„1956. október 29-én délután 3 órakor harmadmagammal a Jókai térnél Pánczél Mihály századosra várakoztunk. Várakozásunk alatt egy fiatal barna hajú lány, kezében egy rövid rúdra felcsavart zászlóval, odajött hozzánk. „–… látom, felkelők vagytok, én nektek adom ezt a nagyon szép zászlót, mert a nagynénikémnél lakom, és nem engedi a lakásban tartani, mert fél, hisz le volt csukva. Így elhatároztam, hogy lejövök a térre, és odaadom az első szabadságharcosnak, akivel találkozom. A zászló a barátomé volt, de őt a Parlament előtt lelőtték. Én is vele voltam, de nem tudom meghalt-e, mert én hazáig szaladtam a zászlóval. Istenem, nem is tudom, hogy bírtam ki. A viszlátásra, engem Katának hívnak, győzzetek és vigyázzatok a zászlóra, mert engem fájdalmas emlékek fűznek hozzá!”

Ezzel a lány elment, Pánczél százados megjött, és a Huba utcában bontottuk ki a zászlót, ami valóban selyemből készült. A zászló kivándorlásomnál végig nálam volt, és ha hazamehetek egyszer, magammal viszem, mint egy szent ereklyét.”

Bocskai T. József ma Budapesten él, október 23-án este fél nyolckor a Felvonulás téren a központi emlékmű avatásakor Kosáry Domokossal együtt mond ünnepi beszédet.








hirdetés