A megyei pártvezetőket kérdeztük, hogyan értékelik a népszavazást

Akt.:
A megyei pártvezetőket kérdeztük, hogyan értékelik a népszavazást
© Illusztráció: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot. A megyei pártvezetők értékelik az eredményeket.

hunyadi

Hunyadi János, Demokratikus Koalíció

Akik a népszavazásra nem mentek el, azok úgy döntöttek, hogy szeretnének az Európai Unió kötelékében megmaradni, azaz a globális intézményrendszer elvei alapján élni. Az egész kvótanépszavazás arra volt jó, hogy elterelje a magyarok figyelmét más, egyébként sokkal fontosabb kérdésekről. Az, hogy érvénytelen lett a referendum, a Demokratikus Koalíció számára nem vetít előre mást, mint azt, hogy a magyar kormány végre letesz az unióellenes politikáról. Az egész népszavazást megelőző kampány nem szólt másról, mint a gyűlöletkeltésről. A vasárnapi eredményekből kiindulva remélem, hogy a kormány végre a magyar embereket is érintő kérdésekkel kezd el foglalkozni.

lovei
Lövei Csaba, Együtt

Az együtt úgy látja, hogy Orbán Viktor s a kormánypolitikája vasárnap kudarcot vallott, s másfél éves kormányzati feszültségkeltés után nem kapott bizalmat a választók többségétől. A magyar emberek, azon belül a szabolcsiak tegnap megüzenték, nem hajlandók tudomásul venni a figyelemelterelést a lényegi kérdésekről, s nem akarnak valótlanságokra szavazni. Ennek köszönhető, hogy a részvétel az 50 százalékot sem érte el. Az üzenet lényege, hogy ideje most már a valós problémákkal foglalkozni, mint a fiatalok elvándorlása, a munkahelyek hiánya vagy a növekvő szegénység. Éppen ezeknek, a megyét is sújtó gondoknak a helyére lépő figyelemelterelés vallott vasárnap kudarcot.

tilki
Dr. Tilki Attila, Fidesz-KDNP

Nagyon örülök annak, hogy a vasárnapi kvótareferendumon a részvételi arány meghaladta az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazásét, és büszke vagyok arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg beletartozik abba a tíz megyébe, ahol a legtöbben adták le a szavazatukat. Országosan és a megyében is elsöprő többségben mondtak nemet a választópolgárok Brüsszel kényszerbetelepítési tervére. Több mint hárommillió ember állt a kormány mellé ebben a nagyon fontos, az ország jövőjét befolyásoló kérdésben, ez a támogatottság pedig igen erős felhatalmazást ad ahhoz, hogy folytassuk a harcot Brüsszelben és a magyar parlamentben is a betelepítési kvóta ellen.

katona
Katona Péter, Jobbik

Nagyobb megyei aktivitásban, érvényes és eredményes végkimenetelben bíztunk. Érdekes, hogy bár a migráció kérdésében szinte teljes az egyetértés a magyar társadalomban, kevesen járultak az urnákhoz, hogy „nemet ikszeljenek” a kötelező betelepítésre. Sokan otthon maradtak vagy érvénytelen szavazatot adtak le megyénkben is, aminek oka van: a kormány „túltolta” a kampányt, pártpolitikai kérdést csinált a nemzeti ügyből, már-már zaklatták a választókat, ami legkevésbé sem volt motiváló. A Fidesz saját kardjába dőlt, hiszen ő emelte fel 25-ről 50 százalékra az érvényességi küszöböt. A Jobbik első perctől – a gyors, ingyenes és „betonbiztos” – alkotmánymódosítás mellett érvelt.

veres
Dr. Veres János, MSZP

Az érvénytelen népszavazás azt bizonyítja, hogy az ország és a megye állampolgárai megértették, hogy nem érdemes részt venniük egy kamu népszavazáson – mi következetesen ezen az állásponton voltunk. A másik üzenetünk az volt, hogy aki fél otthon maradni, voksoljon érvénytelenül – ezt is sokan megfogadták. Csak remélni tudom, hogy a kormány, látva az adatokat, kellő módon végiggondolja ezt a kérdést, és felelősen dönt majd, egy biztos: nem tehetnek úgy, mintha a döntő többség elment volna szavazni. Az ország nagy része a kormány kezdeményezésével szemben foglalt állást, ezt pedig nem hagyhatják figyelmen kívül.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés