Halálos gázolás
A helyszíni információ szerint egy VW tartott a 41-es főúton Vásárosnamény irányából Levelek felé. A 22-es km szelvényben Besenyődnél egy kerékpáros hajtott keresztül a védett úton, a személygépkocsi pedig elgázolta őt. Az autó eleje, oldala és még a hátsó ablaka is betört, a kerékpárosnak nagyon súlyos sérülései keletkeztek, de sikerült az állapotát stabilizálni, majd kórházba indultak vele. Állapota azonban annyira rossz volt, hogy Oros közelében ismét meg kellett állni vele, hogy stabilizálják, de ekkor már nem lehetett megmenteni, életét vesztette.
A rendőrség a baleset környezetét lezárta, előbb fél pályás tereléssel tartották mozgásban a forgalmat, majd Leveleken keresztül polgárőrök segítségével terelték a forgalmat, amíg a körülmények felmérése folyt. Ennek során majd azt kell tisztázni, a kerékpáros viselt-e láthatósági mellényt, járműve ki volt-e világítva, észlelhette-e az autó vezetője, és a gázolástól miért állt meg nagyjából 60 méterre.
-Pusztai Sándor-