A miskolci orvosok nem panaszolták

A miskolci háziorvosok nem ágáltak a kötelező adatszolgáltatással kapcsolatos rendelkezések ellen.

Az Egészségügyi Minisztérium mihamarabb pontosítja a háziorvosok kötelező adatszolgáltatásával kapcsolatos rendelkezéseket, vagyis figyelembe veszi az adatvédelmi biztos ajánlásait – így reagált a tárca közleményében kedden, Péterfalvi Attila hétfői bejelentésére. Ugyanakkor felhívja a háziorvosok figyelmét arra, hogy érvényben van az adatszolgáltatásukat előíró rendelet, és a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania – addig is, míg megszületik a törvényi szintű jogszabály.

Harmaduk eddig is

A miskolci háziorvosokat tömörítő egyesülés (MVHRE) két okból sem kifogásolta a kötelező adatszolgáltatást. Az egyik, hogy az itteni orvosok egyharmada részt vesz az évekkel ezelőtt indított, úgynevezett irányított betegellátási modellkísérletben, amelyen belül eddig is megküldték a biztosítónak a betegeik betegségeire vonatkozó kódolt adatokat. (Országosan 2 millió beteg adatai eddig is e rendszer szerint ,,forogtak”.) A másik, hogy Miskolcon minden háziorvosi rendelőt felszereltek azzal a szoftverrel, amely segítségével a kódolt adatküldés automatikusan, lényeges túlmunka nélkül megtehető – tudtuk meg az MVHRE elnökétől, dr. Palla Sándortól.

Inkább vidéken

Inkább csak néhány helyen, vidéken okozhat ez gondot, ahol sem megfelelő számítógépes rendszerrel, sem programmal nincsenek felszerelve, és esetleg olyan ismerettel sem rendelkeznek, hogy az átállás, legalábbis kezdetben ne járna jelentős munkatöbblettel. A fejlesztéshez, átálláshoz pedig, bárki állítson egyebet, semmilyen plusz forrást nem biztosítottak számukra – véli Palla doktor.

Az eddigi miskolci tapasztalatokról elmondta: a modellkísérletben részt vevők az egyesülésnél adták le a lemezre mentett adatokat, s összegyűjtve továbbították azokat az egészségbiztosítónak, meghatározott minőségbiztosítási előírások szerint. Hozzátette: az ország összes szakrendelője szintén így számolt el, évek óta, eddig minden kifogás nélkül.

Nem igaz, hogy bárki hozzáférhetne az adatokhoz, s a kódok sem nyilvánosak. Mindazonáltal egyetértünk azzal, hogy a szabályozásnál figyelembe kell venni az ombudsman ajánlásait: egy rendelet nem lehet ellentétes az adatvédelmi törvénnyel.








hirdetés