A morál a régi maradt

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: KM-archív
Tudom, nem mindenki ért velem egyet, de én azok táborába tartozom, akik örülnek annak, hogy végre száműzték a telezöldet a Kossuth utca és a Sóstói út találkozásánál. A megyeszékhely egyik legforgalmasabb csomópontja az elmúlt évtizedekben mágnesként vonzotta a baleseteket, melyekért kétségkívül a figyelmetlen, szabálytalankodó autósok, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok okolhatók, nem pedig a KRESZ-szerű (de nem feltétlenül észszerű), levitézlett forgalmi rend. Palicz István jegyzete.


Amellett, hogy a sokat szidott csomópontban az ember sosem lehetett elég óvatos – hiszen elsőbbsége gyakorlatilag csak annak volt, akinek megadták – , nálam ott telt be a pohár, amikor az egymást kerülgető autósokra jobbról és balról egyaránt „rászabadították” a gyalogosokat, és tegyük hozzá, a zebrán szabálytalanul átszáguldó bicikliseket is. A „kormányfőknek” főtt a fejük, úgy forgott a szemük, mint a reklámmacskának, nehogy kivasaljanak valakit. Csúcsforgalomban kész orosz rulett volt a balra kanyarodás, a közeli iskolákból hazafelé igyekvő diákok legalább úgy rettegtek, mint azok, akik felbőgő-lefékező vasparipájukkal az oldalukat szúrták.

A hivatalos kommunikáció szerint, közel húsz esztendő szájtépés után a lakossági panaszok találtak halló fülekre, a városi pletykák szerint a tavaly ott karambolozó polgármesterünk nyomatékos kérésére alkonyult be a telezöldnek. Bárhogy is, még ha lassabb ütemben is, de jóval biztonságosabban haladhatnak a közlekedők ezután e kereszteződésben. Mivel „csak” a forgalmi rend változott, a közlekedési morálunk nem, baleset minden bizonnyal a jövőben is előfordul majd, legfeljebb kevesebb. És ezeket már nem foghatjuk az „átkozott telezöldre”.

Palicz István


Volt telezöld, nincs telezöld! Új forgalmi rend a sokat átkozott közlekedési csomópontnál

Nyíregyháza – A lakossági visszajelzéseket figyelembe véve kedden megváltoztatták a megyeszékhely egyik legforgalmasabb csomópontjának a Kossuth utca és a Sóstói út találkozásának forgalmi rendjét. Így szerdától ott már nincs telezöld lámpa.

Megszűnik a telezöld!

Nyíregyháza – Közel 20 év és megannyi baleset után megszűnik a telezöld a Nagykörút – Kossuth utca – Sóstói út kereszteződésében – írja a nyiregyhaza.hu. – Már augusztus elsejétől sokkal biztonságosabban haladhatnak a közlekedők a város egyik legforgalmasabb csomópontjában, így iskolakezdésig lesz idő megszokni az új rendet.

„Csúcsforgalomban tiszta orosz rulett a balra kanyarodás”

Nyíregyháza – Olvasóink szerint Nyíregyházán a Sóstói út–Erdő sor kereszteződése a legproblémásabb. Van, aki körforgalmat szeretne a helyére, van, aki másfajta lámpákat. A Közút szerint a kereszteződés ilyen húsz éve és nem is változtatnának rajta.

Baleset ide, baleset oda, marad a telizöld!

Nyíregyháza – A balesetek ellenére a Közút nem tervezi a körzöldes irányítási mód megváltoztatását. Szerintük nem a jelzőrendszer, hanem az autós a hibás.

Mennyi baleset kell még?

Nyíregyháza – A megoldási javaslatok különbözőek, de abban mindenki egyetért: a telezöld nem maradhat.








hirdetés