A nagy pofára esés

Már akkor sejthettem volna balsorsomat, midőn Orbán Viktor egyszer csak keményen az arcába vágta mindenkinek: Ruszkik, haza! Az akkor még kócos lázadó 1989 júniusában, Nagy Imre újratemetésén bökte ki azt, ami egyébként az egész országban suttogva terjedt. Másnap megkaptam a tartalékos katonai behívómat, ettől pedig előbb a vérnyomásom szökött fel, majd a pokolba kívántam az egész rendszerváltást. Koncz Tibor jegyzete.


Még éppen csak leszereltem, naivan azt gondoltam, a hátam közepére kívánt bakaéletet örökre elfelejthetem. Hát, rendesen pofára estem. Már maga a terv is kész röhej volt. Az elvtársak azon spekuláltak, a jelenlegi kormányfő kijelentése után kitör a forradalom, lesz nagy felfordulás. A kiskatonák majd az utcán vágnak rendet, miközben a mozgósított „öreg harcosok” a laktanyákat védik.

Hát, persze. Ebből egy sor nem valósult meg: az isten­adta nép nyugton maradt, mi pedig egy hétig Ófehértó határában – ide illene valami cifra, közszájon forgó kijelentés, de ezt most hanyagoljuk – kergettük a bárányfelhőket. Valahogy már akkor elfuseráltnak tűnt az egész…

Koncz Tibor

Címkék: ,







hirdetés