SZON - Kultúra

2015.04.17. 07:39

Cannes - Európa és Ázsia a középpontban

Párizs, 2015. április 16., csütörtök (MTI) - Nemes Jeles László Saul fia című alkotása az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első film a 68. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában, amelyben elsősorban európai - köztük négy francia és három olasz -, valamint ázsiai filmek versenyezhetnek az Arany Pálmáért.

Párizs, 2015. április 16., csütörtök (MTI) - Nemes Jeles László Saul fia című alkotása az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első film a 68. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában, amelyben elsősorban európai - köztük négy francia és három olasz -, valamint ázsiai filmek versenyezhetnek az Arany Pálmáért.

"Az idei válogatás nagyon szép, megújult, teljesen új gondolatokat fogalmaz meg, kockázatokat vállal fel és átfogó képet nyújt a világ kortárs filmművészetéről" - mondta Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján, amikor ismertette a hivatalos versenybe meghívott alkotásokat.

Hozzátette, hogy idén nem lesznek "túl hosszú filmek", és az előzetes hírekkel ellentétben nem tiltják be a szelfizést a díszbemutatók alkalmával a vörös szőnyegen, de "kampányt indítanak a nevetséges és groteszk gyakorlat" korlátozására, miután az felborítja a protokollrendet.

A várható húsz versenyfilmből 17-et mutattak be a szervezők.

A visszatérő vendégek között szerepel három nagy olasz rendező: a 2001-ben Arany Pálmát nyert Nanni Moretti Mia Madre (Anyám) című filmje egy alkotói válságba került filmrendezőről szól, Matteo Garrone két nagy sztárral, Salma Hayekkel és Vincent Cassellel forgatta Il racconto dei racconti (Mesék meséje) című filmjét, Paolo Sorrentino pedig La Giovinezza (A fiatalság) című filmjével tér vissza, a főbb szerepekben Michael Caine és Harvey Keitel látható.

Franciaország idén négy alkotással versenyezhet. Jacques Audiard harmadik alkalommal szerepel a versenyprogramban, a nem végleges címet viselő Dheepan egy sri lankai tamul menekültről szól egy párizsi külvárosban, a filmet Montesquieu 1721-ben megjelent levélregénye, a Perzsa levelek ihlették. Stéphane Brizé először kapott meghívást a versenybe La loi du marché (A piac törvénye) című filmjével, amelynek főszerepét Vincent Lindon alakítja. A Marguerite et Julien című alkotást az 1603-ban vérfertőző szerelem miatt kivégzett Ravalet testvérpár története ihlette, a filmet Valérie Donzelli rendezte. Maiwenn egy szenvedélyes szerelmi történettel tér vissza, a Mon Roi (Királyom) főszerepét is Vincent Cassel és Emmanuelle Bercot alakítja. Ez utóbbi színésznő La tete haute (Fel a fejjel!) című filmjével nyit a fesztivál, az alkotást versenyen kívül mutatják be.

Nagy visszatérő az amerikai Gus Van Sant is, aki The Sea of Trees című filmjében egy amerikai és egy japán találkozását meséli el az "öngyilkosok erdejében" Japánban. A főszerepeket Matthew McConaughey és Naomi Watts alakítják. Az amerikai kontinenst rajta kívül még Todd Haynes képviseli Carol című filmjével, Cate Blanchettel és Rooney Marável a főszerepben. Az 1950-es években New Yorkban játszódó, két nő közötti szerelemi történetet Patricia Highsmith regénye ihlette.

A kanadai Denis Villeneuve Sicario című alkotása az amerikai-mexikói határvidéken játszódik, témája a nemzetközi kábítószer-kereskedelem, a főszerepeket Emily Blunt és Benicio Del Toro alakítja.

Az ausztrál Justin Kurzel Shakespeare egyik legnagyobb tragédiáját, a Macbethet vitte filmre, Michael Fassbenderrel és az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral a főszerepben.

A tajvani új hullám megalapítója és vezéregyénisége Hu Hsziao-hszien A gyilkos című filmje egy gyilkosnő kalandjairól szól. Ázsiából érkezik a japán Hirokazu Koreeda (Kishúgunk) és a kínai Csia Csang-ko (Mountains May Depart) is.

A szervezők megítélése szerint az idei fesztivál botrányfilmje lehet a görög Jorgosz Lantimosz The Lobster (A homár) című alkotása, amely "olyan film, amit nem teljesen lehet érteni". A főbb szerepeket Colin Farrell, Rachel Weisz és Léa Seydoux alakítják. Miután bezárták őket egy hotelbe, 45 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy párt találjanak, különben állattá változnak.

Versenyen kívül mutatják be Woody Allen legújabb vígjátékát Egy irracionális férfi címmel, valamint Nathalie Portmann Oscar-díjas amerikai színésznő első rendezését, amelyet a világhírű izraeli író és újságíró, Ámosz Oz Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi művéből készített.

A 68. cannes-i filmfesztivál május 13-án nyílik meg a francia Riviérán, és május 24-ig tart. A nemzetközi zsűrinek idén két elnöke lesz, Joel és Ethan Coen.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!