A negyedik sorozatban repült az aranydiszkosz

Szikszai Róbert (középen) mellett Kővágó Zoltán (balra) és a harmadik Huszák János, elöl Kerekes László, a bajnok edzője
Szikszai Róbert (középen) mellett Kővágó Zoltán (balra) és a harmadik Huszák János, elöl Kerekes László, a bajnok edzője
Nyíregyháza – Bakosi Péter még nem mondott le az Európa-bajnoki szint teljesítéséről.


Párosan szép az élet, párosan szállították az érmeket a felnőtt országos bajnokságról a Nyíregyházi Sportcentrum atlétái. Bajnoki címből, ezüstből és bronzból is kettő-kettő került Nyíregyházára. Erről szólt az a sajtótájékoztató, amelynek kedden reggel a Continental Aréna adott otthont. A sikereket szállítókat Sitku Ernő, a Sportcentrum sportigazgatója köszöntötte. Bevezetője után megszólaltak az edzők és az egyik aranykovács.

Idei legjobbját ugrotta

– Péter zsinórban hatodik felnőtt bajnoki címét szerezte – kezdte a sikeres szereplés beszámolóját Bakosi Béla, az ugrók mestere, a magasugrásban élen végző Péter édesapja. – Sajnos nehezen indult a szezon, egy idegbecsípődés gátolta a teljes értékű felkészülést. Mondhatni, simán nyert, a 218 centi idei legjobbját jelentette. Az Európa-bajnoki szint 226, amit szeretne megugrani Peti, ezért minden hétvégén versenyezni fog. Elsőként a Gyulai Memorialon, ahol a világ két legjobb magasugrója is ott lesz.

Bakosi Péter egyébként igazoltan volt távol, hiszen kedden két vizsga is várta a Nyíregyházi Egyetemen.

– Hármasugrásban Leveleki Bence a junior bajnoki cím után első felnőtt érmét szerezte egyéni rekorddal (14.88), és állhatott a dobogó harmadik fokára. Zajácz Petra az up-bajnoki arany után ugyancsak egyéni csúcsot ugrott (12.80), ez az ötödik helyhez volt elég. A női hármasugrás mezőnye egyébként mintegy tizenöt éve nem volt ilyen erős.

– Minden edző és versenyző vágya a hazája felnőtt bajnoki címét megszerezni. Mi is így vagyunk ezzel Robival, és őszintén szólva meglepett, hogy ez már most sikerült. Kővágó Zoli 39 éves, remek formában van és nagy versenyző. Nem véletlenül nyert tizenkét bajnoki címet, kilencet zsinór­ban.

– Robival lépésről lépésre haladunk előre, és nagyon örülök annak, hogy már huszonnégy évesen megszerezte a bajnoki címet. Káplár Jani is remekül versenyzett, remélem, hamarosan átlépi a bűvös hatvan métert.

– Kerekes Dóra a napi nyolc óra munka mellett készült és végzett a második helyen. Úgy vélem, hogy teljesítménye elmaradt attól, amire képes lenne. Kerekes Laci ötödik lett és ismét ráejtette a súlygolyót a lábujjára.

A verseny hőse Szikszai Róbert volt, aki harmadszor győzte le Kővágó Zoltánt.

Hatból hat volt érvényes

– Jól ment minden, hiszen mind a hat kísérletem érvényes volt, és négyszer dobtam hatvan méter felett. A végül győzelmet jelentő 62.47-et a negyedik sorozatban teljesítettem, Zoli pedig mindig utánam dobott. Mivel nagy versenyző, benne volt a levegőben, hogy akár az utolsó kísérletére is kivághat akár egy hatvanöt métert is. Nem sikerült neki, és nagyon boldog vagyok, hogy megvan az első felnőtt bajnoki címem. Hétfőn én is indulok a Gyulai Memorialon, aztán már az Európa-bajnokságra történő felkészülés lesz a legfontosabb – így Szikszai Róbert, akinek még szintén van vizsgája a Nyíregyházi Egyetemen.

Visszakanyarodva az elejéhez, Sitku Ernő a futók teljesítményét is kiemelte, hiszen Széles Imre tanítványai közül Osváth Krisztina 800 méteren a második helyen zárt, míg Tasi Tamás 400 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott. Soha rosszabbat!

ML

Atlétika: Felnőtt országos bajnokság, Székesfehérvár

A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményei

Férfiak

400 méter: 3. Tasi T. Dávid (48,77).

Magasugrás. 1. Bakosi Péter (2,18).

Hármasugrás: 3. Leveleki Bence Miklós (14,88).

Diszkoszvetés: 1. Szikszai Róbert (62,47), 4.Káplár János (58,87).

Súlylökés: 5. Kerekes László (16,28).

Nők

800 méter: 2. Osváth Krisztina (2:09, 83).

Súlylökés: 6. Tucsa Veronika (12,77. ).

Hármasugrás: 5. Zajácz Petra (12,80).

Diszkoszvetés: 2. Kerekes Dóra (51,49), 5. Zsiga Kinga (42,81).








hirdetés