A nemzet soha be nem gyógyuló sebe

A nemzet soha be nem gyógyuló sebe
© Fotó: Janics Attila
Nyíregyháza – Maroknyi emlékező mély átéléssel énekelte a Himnuszt péntek délelőtt Dani Attila tárogatóművész dallamára a megyeháza mellett, miközben a száraz, 5 fokos időben az arrajárók tekintete azt sejtette, nem tudják a szervezett összejövetel apropóját.

Pedig soha nem lehet elfeledni a napra pontosan 75 évvel ezelőtt, a mínusz 40 fokban a Don-kanyarban történteket. A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indította meg támadását, amelynek következtében a 2. magyar hadsereg mintegy százhúszezer katonája vesztette életét. Az elesettek, a megsebesültek és a fogságba kerültek számát csak megbecsülni lehet.

– „A hazát elmondani nem lehet. A haza az az otthon, amely annyira fáj, mint amennyire vágyni vagyunk képesek” – fogalmazott Tiszai Nagy Menyhért. És valóban: ami 1943. január 12-én, az a magyar nemzet, a haza soha be nem gyógyuló sebe. Nekünk az a feladatunk, hogy az akkor történtekre emlékeztessük a felnövekvő nemzedéket, és bízzunk benne, hogy soha nem fordul elő hasonló borzalom – fogalmazott Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke.

– A hősökről hosszú ideig, több mint 45 évig hallgatni kellett, sőt, elvárták, hogy szégyenkezzünk miattuk, mert a szocialista történetírás fasisztáknak, hazaárulóknak, gyilkos hódítóknak nevezte és bélyegezte meg őket. Pedig nem voltak azok! – állapította meg Dalmay Árpád, a Rákóczi Szövetség és a Trianon Társaság nyíregyházi szervezeteinek elnöke. – A hősök a honvédek voltak, akik egy gyilkos háborúban – amelybe országunkat belerántották – védték a hazát, mégha a határainktól távol is. Ma már egyértelmű, hogy a történelemben szinte példátlan gaztett, a trianoni diktátum, ez a „nemzetgyilkossági kísérlet” kényszerítette Magyarországot, hogy Szlovákia és Románia után elindítsa hadait keletre, féltve a bécsi döntésekkel jogosan és igazságosan visszakapott magyarlakta területeket. Honvédeink védték a hazát és Európát is a világ egyik legbrutálisabb hadseregével és a gyilkos bolsevik kommunista rendszerrel szemben. Elégtétel nekik és mindannyiunknak, hogy hősies harcuk 45 év után meghozta gyümölcsét. Az 1930 óta II. Rákóczi Ferenc nevét viselő 12. nyíregyházi gyalogezred két elszakított város (Munkács és Szatmárnémeti) gyalogezredeinek utódjaként jött létre. Ez is Trianon fintora!

A honvédeket a megyeháza előtti téren búcsúztatták 1942. október 13-án. Az ehzred az első világháborús hősök emlékműve előtt sorakozott fel, onnan indultak a Don-kanyar poklába.

– A frontra induló ezred lélekszáma megközelítette a 4500 főt. Közülük a doni áttörésnél és a visszavonulás közben vívott védekező harcokban több mint 3700-an haltak hősi halált. Mindössze 21 tiszt és 714 katona tért vissza Nyíregyházára 1943. május 3-án. A megyeháza mellett 1992-ben elhelyezett emléktábla elbúcsúztatta hőseinket, az öt évvel ezelőtt felavatott dombormű viszont visszahozta őket lélekben. Hazaindult a Dontól csillagösvényen a sereg, hogy most már az idők végezetéig itt legyen közöttünk honvédeink szelleme, és minden év januárjában és a Hősök Napján is tudjunk emlékezni rájuk, ezáltal is kifejezve hálánkat hőstettükért, hazaszeretetükért.

don1

Azonosított katonatemetők

Több mint harminc zarándokutat szervezett a fényeslitkei Don menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány, melynek kuratóriumi elnökét, Mártha Tibort ezúttal is Oroszországban értük utol telefonon. Az alapítvány 1992-ben az ortodox egyház segítségével, az akkori orosz elnök, Borisz Jelcin engedélyével a megbékélés jegyében kezdte meg az oroszországi magyar katonatemetők azonosítását. A háborúban elesett katonák, munkaszolgálatosok és hadifoglyok végső nyugvóhelyét az orosz településeken, vagy azok külterületén jelölték meg címeres fejfával, és tették rendbe a hantokat, amelyeket a helyi lakosok gondoztak tovább, helyezték el a megemlékezés virágait az elmúlt évtizedekben.

dona

KM–LTL








hirdetés