Inkább bakancs, mint tűsarkú - Interjú Révészné Petró Zsuzsával, a Nyíregyházi Állatpark osztályvezetőjével

Nyíregyháza - Az év szóvivője túrafelszerelésben érzi jól magát, kosztümöt csak akkor vesz fel, ha muszáj.

Képzeljenek el egy energikus, folyton mosolygó ifjú hölgyet, két lelkesen csillogó szempárt, s egy picivel gyorsabb beszédtempót, amit Zsuzsa szerint néha muszáj lelassítani. Pláne a szavak emberének – szabódik kissé. Holott csak arról lehet szó, hogy akinek ennyi mondanivalója van, aligha vesződhet normál beszédtempóval.

Hogyan kezdődött?

Révészné Petró Zsuzsa: Önkéntesként kerültem az állatparkba 2000-ben. Egy négyhetes nyári tábor alatt csöppentem a park életébe, s ott szúrt ki magának Gajdos László igazgató. Már abban az évben állást is ajánlott, s a tengeri akvarista részlegen helyezett el gondozóként. Aztán lassan a hátára vett az ár, s elkezdtem zoo-pedagógiával is foglalkozni. Előbb gyerekekkel dolgoztam, később pedig a pedagógus-továbbképzésekbe, és „az élőhelyen kívüli fajok megőrzése” témakörben a biológia szakos hallgatók oktatásában segédkeztem. Kommunikációval jó tíz éve foglalkozom, s bár nincs ilyen végzettségem, ha már feladatul kaptam, igyekeztem mindig az igazgatóm elvárásainak megfelelni. Valahogy úgy alakult ez, hogy egyre-másra jöttek az interjúk, a televízióba is engem küldtek, a magazinműsorokban már felkészült nyilatkozóra volt szükség, s ez nekem soha nem jelentett problémát. Úgy ismertem a világot, amiben élünk, az állatok etológiáját és biológiáját, mint a tenyeremet. A most húszéves állatparkkal nőttem fel, ott voltam a honlapkészítésnél, saját felületet hoztunk létre a közösségi portálokon, Kalenda Zoltánnal Állatparki Magazint indítottunk, s úgy tűnik, a számtalan kihívásnak meg tudtam felelni.

Egy idő után bizonyára specializálódni is kellett.

Révészné Petró Zsuzsa: Most az oktatás és közönségkapcsolatok osztályának a vezetője vagyok, vagyis az állatgondozásról le kellett mondanom. Minden pedagógiai feladat hozzám tartozik, erdei iskolánk, nyári táborunk, egész évre szóló pedagógiai programunk van, s a közönségkapcsolatokat érintő valamennyi terület – az információs tábláktól a fotózásig – szintén az én felelősségi köröm része. De ez nem baj, mert szinte ­mindenkivel kapcsolatban állok, s mindig van, aki a segítségemre siet a munka során.

Hogyan fogadta a kitüntetés örömteli hírét?

Révészné Petró Zsuzsa: Óriási meglepetést okozott, különösen annak tükrében, ha megnézzük, hogy milyen kiváló, közismert személyiségek kaptak ilyet korábban. De talán annyiban rá is szolgáltunk, hogy az elmúlt évben Európa legjobb állatkertje lettünk, s megdolgoztunk a nemzetközi figyelemért. Az országos sajtóban is szinte minden héten szerepeltünk, s ez is emelte az ázsiónkat. Merthogy már az átadóünnepségen is elmondtam, a díjat – egy csapatmunka eredményeként – a park érdemelte ki, s mivel én vagyok az intézmény arca, rám esett a választás. Ez egy százfős család, akik ötezer állatról gondoskodnak. Ha ez nincs mögöttem, én a fejemre is állhatok, nincs eredmény.

Nem olyannak képzelem, mint aki ezek után itt fog pipiskedni tűsarkakon és kiskosztümben.

Révészné Petró Zsuzsa: Ezen mások is nevettek, mert tudják rólam, én inkább az a „bakancsos” kategória vagyok, s túrafelszerelésben érzem a legjobban magam. A magassarkú és a kiskosztüm pedig csak ha muszáj. S ez a jövőben is így lesz.

Mindig ilyesmire vágyott?

Révészné Petró Zsuzsa: Valahol éreztem, hogy egyszer állatok között fogok dolgozni, csak azt nem sejthettem, hogy egy ilyen helyen. Gerald Durrell a nagy példaképem, s megadatott, hogy tanulhattam az ő Jerseyben lévő miniegyetemén. Heteken át ott lehettem az iskolájában, amit a felesége vezetett, s több más állatkerti szakemberrel az élőhelyen kívüli fajmegőrzésről szereztem ismereteket. Már kiskoromban is sokféle állatom volt az aranyhörcsögtől az ékszerteknősig, s akár békát, gőtét is hazacipeltem. Még a párommal (jelenlegi férjemmel) is főképpen az állatparkban randizgattam, s az már csak hab a tortán, hogy fókatrénerként ő is itt dolgozik, a kisfiam pedig az ócenáriumban tanult meg járni. Nálunk minden a ­zoo-ról szól, még a sza­badidőnkben is állatkerteket látogatunk. Az egyik ­nászutunkon is az első utunk a kijevi állatkertbe vezetett.

Felteszem, ennek a rajongásnak köszönhetően épített ki európai szakmai kapcsolatokat is.

Révészné Petró Zsuzsa: Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), amelynek tagja a Nyíregyházi Állatpark is, 2000 óta indít figyelemfelhívó és adománygyűjtő természetvédelmi kampányokat. Ezek egy-egy problémára koncentrálnak, legyen az a tigrisek, orrszarvúak vagy éppen az ázsiai teknősök kritikus helyzete, vagy éppen egy-egy adott területet, élőhelyet fenyegető veszélyek összessége. Az elmúlt 2 év nemzetközi Sarkvidéki kampányának zoopedagógia feladataiban volt jelentős szerepem, ráadásul az igen nagy sikerű kampánynak még a logóját is a SóstóZoo tervezte. Öten koordináltuk végig a kampányt hatalmas sikerrel, s még a logókat is itt, a mi parkunkban terveztük. Sokat publikáltunk, s ehhez kapcsolódóan találtuk ki a Piszoár Tanoda Programot is. Az úgy született, hogy elegem lett az emberi közömbösségből, amikor azt láttam, hogy a hatnyelvű információs tábláinkat el se olvassák. S akkor jött az ötlet, hogy helyezzünk oda ilyeneket, ahol csak a falat lehet bámulni, s attól kezdve a vécében neveljük környezettudatosságra az embereket. A kezdeményezésről még az európai szövetség magazinjában is beszámoltak.

Bárhová elmenne a világban, ha módja lenne rá?

Révészné Petró Zsuzsa: Jártam Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, s igen, a világ bármely tájára elmennék, bár leginkább a meleg égöveket szeretem. A zöld piramis, ahol beszélgetünk, ázsiai miliőt idéz, s ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden földrészen lehet ötleteket meríteni. Madagaszkáron még nem jártam, s a legnagyobb álmom, hogy eljussak oda.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország február 26-i számában és a kelet.hu-n.