A novellaelemzés „rázós” feladat volt a magyarérettségin

A novellaelemzés „rázós” feladat volt a magyarérettségin
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Kedden a matematikaérettségivel folytatódik a végzős középiskolások tudáspróbája.

Megoszlanak a vélemények arról, mennyire volt könnyű vagy nehéz a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi. Míg a diákok egy része úgy vélte, hogy a novellaelemzés nem volt könnyű, a megkérdezett pedagógus szerint a tavalyihoz hasonló nehézségű feladatsort kaptak az érettségizők, melynek megoldására közép- és emelt szinten egyaránt 240 percük volt.

Szokatlan interjúforma

– Mind az értékelésen, mind pedig a különféle feladattípusok hosszúságán sokat változtattak, s egy egészen új feladattípus is bekerült az emelt szintről, mivel most egy motivációs levelet kellett megírni – kezdte lapunknak a középszintű magyarérettségi feladatok értékelését Mihályi Levente. A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium magyar-etika szakos tanára szerint a legtöbb magyartanár hasonló műfajú szövegalkotásra számított, így a többség felkészült a feladatra.

– Jók voltak az esszék témái, s nem mondhatja senki, hogy kevés volt az idő is a felkészülésre. Azután Kosztolányi Dezső Boldogság című novelláját kellett elemezni, illetve József Attila Elégiáját és Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét hasonlíthatták össze a tanulók. Szerintem ezeket mindenki alaposan átbeszélte a tanítványaival. Az okozhatott némi meglepetést – de ez sem vállalhatatlan nehézségű feladat –, hogy miben tér el a hagyományos novellától egy Kosztolányi-novella.

erettseg2

– Az egésznek a szövegértés volt szerintem a legrázósabb része. Igaz, rövidebb volt az eddigieknél, viszont szokatlan volt az interjúforma, ráadásul az eddig megszokott utalásrendszert sem találhatták meg benne a tanulók. Korábban sorszámozták az egyes sorokat, s pontosan megjelölték a feladatokban azokat a bekezdéseket, amelyekre koncentrálniuk kellett, most viszont feltettek néhány olyan nehéz kérdést, amire a választ a szöveg különféle pontjáról lehetett csak összeszedni, ami jelentős háttértudást is igényelt.

Mihályi Levente úgy vélte, a képi ábrázolás vagy Petőfi költészetének az összefüggései nem is annyira megértésbeli, hanem már-már irodalmi megközelítéseket igényeltek.
– Nyelvtani háttértudás is kellett a megoldáshoz, gondolok itt a „kötetcím kommunikációs szerepe”, vagy a „stílushatás” típusú feladatokra. Persze a jól felkészült diákoknak ez sem okozhatott gondot. Szerkezetében és tartalmában tehát egyaránt változott a magyarérettségi, de ha mindent összevetünk, akkor a tavalyihoz hasonló nehézségű feladatsor látott napvilágot. Most inkább a szövegértés volt nehezebb, tavaly pedig a szövegalkotás, az esszé – összegezte a lényeget a Krúdy-gimnázium tanára.

A maximumra törekedtek

Hétfőn, néhány perccel dél után már fesztelenül sétálgatott a belvárosban a nyíregyházi Kossuth-gimnázium három végzőse.

– A szövegértés volt a könnyebb rész, azzal nem volt problémám. A novellaelemzés nehezebb volt, mint a versek összehasonlítása – legalábbis a többiek szerint, így nem bánom, hogy az utóbbit választottam. Nem mondom, hogy kisujjból kiráztam az egész magyar írásbelit, de úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot. Szerintem az idei feladatok nagyobb fejtörést okoztak a diákoknak, mint az előző éviek – jegyezte meg Marosvölgyi Marcell.

Évfolyamtársa, Sütő Roland kifejezetten „szívatósnak” találta a szövegértési feladatsort.

– Főleg a vége volt katyvasz, nehezen rágtam át magam az interjúrészleten. Az érvelést viszont biztosan meg tudta írni mindenki, ahogy a műelemzés sem volt bonyolult, bár a novella értelmezése nem volt egyszerű számomra. A minimális, 400 szavas elvárást teljesítettem, a lényeg, hogy görbüljön – ráncolta homlokát a 18 éves fiú.

erettsegi1

– Nagyon készültem, ennek ellenére borzasztóan izgultam – de elégedetten jöttem ki a teremből – mosolygott Nagy Bence, aki könnyedén oldotta meg a szövegértési feladatsort és birkózott meg az érveléssel. A novellaelemzéssel azonban akadtak gondjai, mint mondta, nem igazán „jöttek át” neki Kosztolányi gondolatai… Mindenesetre beleadott apait, anyait, és reméli, hogy ez az eredményen is meglátszik majd.

– Lehet, hogy a korábbi tanárom kinevetne, de egyáltalán nem félek a keddi matekérettségitől. Sokkal egyszerűbb, átláthatóbb és kiszámíthatóbb, mint a magyar volt – tette hozzá Bence.

KM – MS, CSA


Érettségi – OH: középszinten Petőfi, Kosztolányi, emelt szinten Vörösmarty és Dante a feladatok között

Lezajlottak a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségik hétfőn a középiskolákban, a diákokra középszinten Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós és József Attila munkásságához kapcsolódó feladatok vártak, míg emelt szinten Vörösmarty Mihály és Dante szerepelt a feladatok között.








hirdetés