A nyíregyházi börtön parancsnoka gondolt egyet, és örömkönnyeket csalt a fogvatartottak szemébe

Akt.:
A nyíregyházi börtön parancsnoka gondolt egyet, és örömkönnyeket csalt a fogvatartottak szemébe
Nyíregyháza – Kötöttségek nélkül ölelhették magukhoz családtagjaikat a nyíregyházi fogvatartottak.

Reggelente a tükörbe nézve fogalmunk sincs a szabadságunk értékéről. Nem jut eszünkbe, hogy egy pillanatnyi rossz döntéssel elveszíthetjük. De a cselekedeteinknek van határa, hiszen miért is ne tervezhetnénk meg, hogy milyen aromájú kávét igyunk, hova menjünk munka után és kivel találkozzunk egyáltalán? Nem látható az arcvonásainkban előre mindaz, ami visszafordíthatatlanná válhat és felértékeli a legértékesebb dolgot az életünkben: hogy szabadok vagyunk. Elrettentő példa a börtön világa, hisz a bezártságnál, a család hiányánál aligha van rosszabb – fogalmazott Drotár Zsolt bv. ezredes, a nyíregyházi börtön parancsnoka május 27-én, amikor is hat fogvatartott részére engedélyezett jutalom kimaradást. Az esemény azért volt rendhagyó, mert a megszokottól eltérően a büntetésüket töltők nem otthon, hanem az intézet császárszállási üdülőjében találkozhattak szeretteikkel.

Valódi boldogság

A jutalom kimaradás célja a családi kapcsolatok erősítése, illetve az „otthon melegének” felidézése volt. A szabadságuktól megfosztott emberek számára a legfontosabb a család, illetve az, hogy ezek a kapcsolatok a börtön­évek alatt se szakadjanak meg. A reintegrációs tisztek erre össz­pontosítanak az intézetben is, hogy a szabadságvesztés építő hatással legyen a fogvatartottakra szellemileg és erkölcsileg egyaránt.

Jutalom kimaradás

– Huszonhét hónap elteltével lehetőséget kaptam arra, hogy a börtön mogorva falain kívül magamhoz ölelhessem gyönyörű két gyermekemet. Érdekes dolog megfogalmazni, hogy mit is éreztem ez alatt a négy óra alatt. Izgatottan vártam, hogy odaérjünk a nyaralóhoz és civil ruhában üdvözölhessem a szeretteimet – fogalmazta meg érzéseit V. Ferenc.

– Valódi boldogságot éreztem, amikor megláttam a gyerekeimet. Olyan volt, mintha egy picit szabadultam volna: a gyomrom összeszorult, mert a gyerekeket látva kimondatlanul is kerestem a párom, holott tudtam, hogy ő sajnos nem lehet ott, és ennek egyedül csak én vagyok az oka. Hálás vagyok az egész családomnak, hogy maximálisan mellettünk állnak, és bíznak abban, hogy büntetésünket letöltve ismét együtt lehetünk. Úgy érzem, kaptam most egy kis lelki erőt, ami a végtelennek tűnő időben előrelendít és megtanít egy fontos dologra: arra, hogy az egyetlen dolog, ami soha nem áll meg, az az idő, és minket ez hajt előre.

Mint otthon…

– Először is szeretném megköszönni a parancsnok úrnak és az intézet dolgozóinak a megelőlegezett bizalmat – mondta elöljáróban L. Imre.

– Nagyon jó volt, hogy életem legfontosabbjaival együtt lehettem, kötetlenül ölelgethettem, puszilgathattam meg őket, és semmi nem választott el minket. Napok óta lázban égtem, de nem csak én, a szeretteim is. Érkezésükkor kicsit elérzékenyültünk, de ezek a könnyek az újralátás örömének szóltak. Körbeültünk egy asztalt, mint otthon bográcsozáskor vagy szalonnasütésnél. A szemem fénye a fiam, akivel játszottam és sokat beszélgethettünk; ez már nagyon hiányzott nekünk. Szeretettől és öleléstől gazdag nap volt ez, amelyből erőt meríthetek a büntetésem további letöltéséhez.

KM








hirdetés