A Nyíregyházi Főiskola egy szellemi repülőtér

A Nyíregyházi Főiskola egy szellemi repülőtér
A Nyíregyházi Főiskola egy szellemi repülőtér - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Nyílt napra várta a Nyíregyházi Főiskola az érdeklődő fiatalokat hétfőn, az eseményre az intézmény új szlogenjének megfelelően olyan sikeres embereket is vártak, akik egykor a főiskola padjait koptatták.

Mindez része a jövő évi felvételire koncentráló kommunikációnak, melynek egyik elemeként új arcok csatlakoznak a kampányhoz: olyanok, akik egykor az intézmény hallgatói voltak, mára pedig az egész ország ismeri és elismeri őket. Egyikük Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guinness-rekorder, aki a Tudomány napján előadást tartott a főiskolán és aki szívesen vállalta ezt a szerepet.

– Amikor néhány évvel ezelőtt itt járt Farkas Bertalan, elhangzott: a világűrből nézve az egyetemek és a főiskolák a legfényesebb épületek. Valóban: a Nyíregyházi Főiskola egy szellemi repülőtér, egy felszállópálya, ahonnan a fiatalok bárhová eljuthatnak – mondta az egész napos rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón dr. Jánosi Zoltán rektor.

– Ez a szárnyak főiskolája, innen fel lehet emelkedni, és ezt úgy tudjuk a leginkább megmutatni, ha nálunk végzett, ismert, sikeres emberek állnak a kampányunk élén. Ilyen Harsányi Gergely, a magyar férfi kézilabda válogatott csapatkapitánya, ilyen Csík János, a Kossuth-díjas Csík zenekar frontembere és ilyenek a 4 for Dance tagjai is, akik közül többen itt végeztek.

A hallgatóink 80 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj Zemplén megyékből érkezik, akik közül sokan hátrányokkal küzdenek. A főiskolán ezek a hátrányok leküzdhetők, azt szeretnénk, ha egyetlen tehetséges fiatal se kallódna el. Ehhez több programunk is segítséget nyújt: az egyik a hátrányos helyzetű hallgatókat segítő hálózat, amelynek keretében négy alaptantárgyból felkészítést végzünk majd a megye középiskoláiban, a duális képzés pedig a tanulás mellett dolgozók mindennapjait igyekszik megkönnyíteni.

A BSc alapképzésekre vonatkozó program részletei kidolgozás alatt állnak, a cél az, hogy ha valaki egyszerre tanul és dolgozik, a képzés költségeiből a munkaadó cég is vegye ki a részét. A jövőben szeretnénk még szorosabb együttműködést kialakítani a megye, illetve a régió gazdasági szereplőivel, ami nemcsak a gyakorlati képzés lehetőségeit bővíti, de a végzett hallgatók elhelyezkedésében is komoly segítséget jelenthet – mondta el dr. Jánosi Zoltán.

Dr. Kiss Ferenc rektor-helyettes az arculatváltás másik eleméről, a főiskola megújult honlapjáról beszélt. – Modern lett és fiatalos, videókkal, zenével, és olyan elrendezéssel, ahol az érdeklődő fiatalok, azaz reménybeli leendő hallgatóink a lehető legrövidebb idő alatt megtalálják a számukra fontos információt.








hirdetés