A nyíregyházi nő tudta nélkül adták el lovait egy román kupecnek

A nyíregyházi nő tudta nélkül adták el lovait egy román kupecnek
© Forrás: Bors
Nyíregyháza – A nő azt állítja, hogy beleegyezése nélkül egy ismerőse adta el két lovát, Zeldát és Szemírt egy román kupecnek. Henriett feljelentést is tett, ám lovai azóta se kerültek meg.

Zelda is Szemír nagyon közel állt Henriett szívéhez, hiszen három éve lovagol és ezzel a két jószággal tette le a lovasedzői vizsgát is.

Az utóbbi időben nem jutott elég idő a lovakra, ezért egyik ismerőse felajánlotta, hogy Szakolyba viszi az állatokat, ahol bármikor meglátogathatja őket. Ám a történet váratlan fordulatot vett.

Egy nap eljött, és elvitte az állatokat. Később többször is megbeszéltük, hogy megyek őket megnézni, de Zoltán mindig előállt valami kifogással az utolsó pillanatban. Egy hét elteltével felhívtam a szakolyi lovardát, akik akkor hallottak először az én két lovamról. Azonnal bementem a rendőrségre feljelentést tenni”

mesélte a Borsnak Henriett.

Az asszony másnap kiírta a Facebookra, hogy keresi a lovait. Jelentkezett egy férfi, aki szerint az állatok már rég eladásra kerültek. A nő azt állítja, hogy nagy nehezen elérte Zoltánt, aki egyszerűen kinevette.

Forrás: Bors








hirdetés