A nyíregyházi Zay nyerte meg az elsősegélynyújtó versenyt

Az országos megmérettetésen minden résztvevő nyertesnek vallhatja magát
Az országos megmérettetésen minden résztvevő nyertesnek vallhatja magát - © Fotó: tudósítónktól
Nyíregyháza – Több mint 300 fiatal mérte össze tudását a 46. országos elsősegélynyújtó versenyen, Kaposváron.


– A versenyzők komoly szakmai környezetben bizonyították tudásukat, kemény és szoros küzdelemben értek el nagyon szép eredményt – újságolta Gurály Edina, a Magyar Vöröskereszt szabolcs-szatmár-beregi szervezetének igazgatója. – Gyermek kategóriában a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata 15. helyezett lett. Az ifjúságiaknál a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium együttese szintén a 15. helyezést érte el. A felnőtteknél a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma által delegált társulat a 17 induló közül kiemelkedő eredménnyel nyerte meg a versenyt, és összesített mezőnyben is a legmagasabb pontszámot érte el! A csapatok felkészítését, az elsősegélynyújtás népszerűsítését önkéntes segítőink évek óta kitartó lelkesedéssel és odaadással végzik. Ezúton szeretnénk megköszönni a felkészítők munkáját a gyermek és az ifjúsági kategóriában Kántor Tímeának és a felnőtt kategóriában Vitál Andrásnénak. Köszönet illeti a megye által delegált versenybírók munkáját. Szintén hálásak vagyunk Sárosi Sándornak és Veress Istvánnak az egész napos szolgálatért, ők a versenypályán vettek részt az értékelésben.

KM








hirdetés