A nyírteleki sikerrecept: az öltöző az edzőé, a pálya a játékosoké – a szabályt mindenki betartja

Akt.:
Az újjászervezett nyírteleki együttes három év elteltével küzdötte vissza magát a másodosztályba
Az újjászervezett nyírteleki együttes három év elteltével küzdötte vissza magát a másodosztályba - © Fotó: tudósítónktól
Nyírtelek – Amikor 2014 nyarán atomjaira hullott a nyírteleki futballcsapat, holott a megyei másodosztály Nyírerdő-csoport tizedik helyen végezve garantált volt a bennmaradás – nulláról indult az újratervezés.

Három évbe telt, amíg az együttes visszaküzdötte magát a korábbi szintre (ne felejtsük, anno az első osztályban is domborított…), mégpedig a megyei harmadik vonal Szabolcs-csoport bajnokaként kiharcolva a feljutást, nevezetesen Bodnár Csaba edző irányításával.

– Az alapoktól kellett kezdeni a munkát: azt az elvet vallottuk, hogy alulról építkezve, fiatalokra támaszkodva teremtsük meg a fejlődés lehetőségét – taglalta Szekeres József, nyírteleki polgármester. – Jelen pillanatban elmondhatjuk, szinte mindenki a mi fiúnk, helyi kötődédű játékosok alkotják a keretet, ami úgy gondolom, manapság megfizethetetlen. Első lépésként, hogy nagyon jó közösség jött létre, majd a széles utánpótlásbázis kialakítása valósult meg. A srácoknak pedig annyit mondtam: egy dolgotok van, focizni. Ők átérezték a felelősséget, tavasszal sorra nyerték a meccseket, legtöbbször nagy gólkülönbséggel. Ami még fontos, ebben a rendszerben valamennyi szereplő megtalálta a helyét, tudja mi a feladata, a kötelessége, senki nem szólt bele a mások ügyeibe. Az öltöző az edzőé, a pálya a játékosoké, mindenki betartotta a kialakított a szabályokat.

Szekeres József szerint a nyírteleki futball jövője biztosított, ősztől mindjárt a megye kettőben.

– Természetesen vállaljuk a szereplést, ez nem kérdés. Szeretnénk a pályát teljesen felújítani, emellett van egy jó edzőnk, Bodnár Csaba személyében, aki szabad kezet kapott és élt az ezzel az eséllyel. Hosszabb távra tervezünk, fokozatosan szeretnék előrelépegetni. Nem érzem szükségét annak, hogy a kerethez hozzányúljunk, akik kiharcolták a feljutást, megérdemlik, hogy magasabb szinten is bizonyítsanak. Itt szeretnék gratulálni a szakmai stábnak, a játékosoknak, mindazoknak, akik bármivel hozzájárultak a csapat sikeréhez!

KM-KT



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés