2015.12.09. 18:40
Testközelből bámulni a szenvedést
Lehet, az én készülékemben van a hiba, de az istennek sem értem, mi abban a jó, amikor mások szenvedését, haláltusáját „nulláról” bámulják az emberek. Koncz Tibor jegyzete.
Lehet, az én készülékemben van a hiba, de az istennek sem értem, mi abban a jó, amikor mások szenvedését, haláltusáját „nulláról” bámulják az emberek. Koncz Tibor jegyzete.
Réges-régen egy karácsony estén apám kézen fogott minket az öcsémmel, és amíg a fa alá dugta édesanyám az ajándékot, addig hármasban a behavazott utcát róttuk. Mit ád ég, a körúton egy férfi nekicsapódott autójával a villanyoszlopnak, majd azzal a lendülettel kirepült a járgányból és szörnyethalt. A fogcsikorgató mínuszok, szenteste dacára tódultak a népek bámészkodni. Nem volt másként akkor sem, amikor a forgalmas útkereszteződésben a felborult motoros életéért küzdöttek a mentősök – mindhiába. Tódult a tömeg nézni az akciót. A minap a belvárosban ugrott ki egy férfi az ablakon, a gyerekekkel sétáló néhány család ki nem hagyta volna az „élményt”. Naná, hogy a kölyköket magukkal vonszolva tátották a szájukat.
Egy blogban valaki feltette a kérdést: mit érdemelnek azok, akik – ha már segíteni nem tudnak – mások nyomorára premierjegyet váltanak? Jobb, ha nem írom le a választ…