A pataki iskolára emlékeztek az öregdiákok

Halásziné Iski Ildikó koszorúzás közben 1988-ban
Halásziné Iski Ildikó koszorúzás közben 1988-ban
Balsa, Nyíregyháza – Nem érkeztek üres kézzel Szabolcs községbe harminc évvel ezelőtt.


Jó visszaemlékezni a régi eseményekre, hiszen erőt meríthetünk belőlük. A Balsán élő Halásziné Iski Ildikó egy olyan eseményt idézett fel lapunk számára, amely harminc évvel ezelőtt történt: 1988. október 29-én az egykoron Sárospatakon tanult megyénkbeli személyeket összefogó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Öregdiákok Baráti Egyesülete rendezett egy összejövetelt.

– Ebből az alkalomból Nyíregyházán a református egyházközség gyülekezeti termében kiállítást is rendeztek a Sárospatakon őrzött relikviákból. Az eseményt megnyitotta a sárospataki református levéltár igazgatója, dr. Hörcsik Richárd – elevenítette fel a régi emlékeket Halásziné Iski Ildikó. A megtekintett kiállítás legérdekesebb darabja az az úrasztalterítő volt, amelyet maga Lorántffy Zsuzsanna varrt színes selyemmel és skófiummal. Ezt a nyíregyházi kiállítást megtekintette dr. Bertalan Imre, volt pataki öregdiák is, aki az Amerikai Református Egyesület elnöke és a Sárospataki Kollégiumnak a 334. seniora volt.

Koszorúzás, hangverseny

A baráti társaság Nyíregyházáról busszal utazott Szabolcs községbe, ahol a volt református parókián, a Mudrány-kúriában a baráti kör alapítója, Halásziné Iski Ildikó felolvasta Mudrány András végrendeletét, amit akkor hallott először a meghatódott közösség. Ezután átadta a baráti kör ajándékát, a dr. Bertha Zoltán festőművész-tanár által készített Mudrány Andrást ábrázoló festményt Szabolcs község lakosságának. A baráti egyesület tagjai megkoszorúzták a millenniumi emlékművet és a Mudrány család sírját, majd történelmi áttekintést tartott dr. Németh Péter múzeumigazgató. Templomi hangverseny is várt a résztvevőkre a szabolcsi műemléktemplomban, ahol igét hirdetett dr. Fekete Károly esperes. Az ünnepséget Béres Ferenc, Donka Márta és Lipcsey Edit énekművészek, valamint Hegedűs Valér zongoraművész egy órás műsora tette még emlékezetesebbé.

KM








hirdetés