A PIM emlékkiállításán is látható lesz az Ady Endre temetéséről készült filmfelvétel

Budapest – A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállításán láthatóak lesznek azok az elveszettnek hitt filmfelvételek, amelyeket a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívuma publikált a gyászszertartás századik évfordulóján.

Az 1919-es filmrészleten látható, ahogy Budapest búcsúztatja Ady Endrét.

A PIM-ben látható A föltámadás szomorúsága című emlékkiállításon is felhasználtak filmrészletet az 1919-es tudósításból, de a kedden közzétett felvétel hosszabb és jobb minőségű, ezért ez is bekerült a tárlat anyagába- mondta Hegyi Katalin irodalmi muzeológus az M1 aktuális csatornán pénteken.

A műsorban a 100 évvel ezelőtti nemzeti gyászszertartás kapcsán felidézték: a gyász miatt a középiskolákban tanítási szünetet rendeltek el, így több osztálynyi diák is részt vehetett az eseményen.

Az Operaház énekkarának gyászdalait és a református lelkészi búcsúztatót követően Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kunfi Zsigmond és Jászi Oszkár mondott beszédet, majd ezt követően a holttestet és a koszorúk tömegét szállító gyászhintó ezrek kíséretében indult el a Kerepesi temető felé.

Hegyi Katalin a nemzeti gyászszertartáson résztvevő tömegről azt mondta: az akkori “zűrzavaros” történelmi szituációban, a demokratikus forradalom zászlajára tűzte Ady Endrét, ennek is köszönhetően tudta mindenki, hogy kicsoda ő. A muzeológus szerint Ady halála a változással esett egybe, így maga a temetése is egy forradalmi eseménysornak a része lett.

A filmen látható Schöpflin Aladár, Csinszka, mellette áll a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, valamint Török Károly festőművész, de a felvételeken szerepel Babits és Hatvany Lajos is. Az Arany János szobor környékén lévő társaságban pedig ott van a 16 éves Illyés Gyula.

Hegyi Katalin elmondta: a PIM kiállításán látható egy filmrészlet Ady Endre síremlékének felavatásáról is. Csorba Géza szobrát 1931-ben avatták fel, az erről szóló tudósítást 2018-ban hívták elő a múzeum médiatárának tekercseiből. A híradófelvétel érdekessége, hogy József Attila is látható a megemlékezésen.

– MTI –


Budapest - Sosem látott képsorokat tett közzé a 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endre temetéséről a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum - közölte a szervezet az MTI-vel kedden. A pontosan 100 évvel ezelőtt, 1919. január 29-én lezajlott nemzeti gyászszertartást a korabeli filmhíradó kamerája örök...








hirdetés